232 millióból új minibölcsödét kapott az alföldi település: ez benne az extra
Minibölcsőde épült a Bács-Kiskun vármegyei Ladánybenén, ahol eddig nem volt a három év alatti gyermekek ellátását biztosító intézmény – közölte a település polgármestere.
Kardos Attila (független) elmondta: a beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán elnyert 232 millió forintból valósult meg az 1740 fős településen.
Az óvoda udvarán, egy kerítéssel elválasztott területen felépült Csiribiri minibölcsődében szeptembertől két csoportszobában összesen 16 gyermeket gondozhatnak, és az intézmény hat új munkahelyet is teremtett a községben - közölte Kardos Attila.
Kiemelte: céljuk, hogy támogassák a gyermekvállalást, ugyanakkor megkönnyítsék a munkába visszaállást.
A pályázati támogatás tartalmazza a működéséhez szükséges konyha felszerelését, valamint a bölcsőde bel- és kültéri korszerű játékait, berendezési tárgyait is.
Az épület megújuló energiaforrások kialakításával részben energiaönellátó ingatlanként fog működni. A kényelmes környezet megteremtését olyan környezettudatos, a korszerű követelményeknek megfelelő gépészeti megoldások segítik, mint a napelem és a hőszivattyú – tette hozzá a polgármester.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)