Tilos meglepődni: nem semmi helikopterharcászati gyakorlat kezdődik Pápán
Öt ország és 13 légi jármű részvételével nemzetközi helikopterharcászati oktatóképző gyakorlat kezdődik hétfőn a pápai repülőtéren – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A Magyar Honvédség egy H145M és egy H225M típusú helikopterrel vesz részt a Többnemzeti Helikopter Kiképző Központ (MHTC) által immár negyedik alkalommal hazánkban tartott gyakorlatán - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a háromhetes képzésen német, portugál, cseh és szlovák helikopterek és merevszárnyú repülőgépek hajtanak végre speciális harcászati feladatokat. A repülések főként Veszprém és Somogy vármegyét érintik, kiemelten Pápát és Siófok térségét.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett: a Magyar Honvédség helikopteres személyzetének harcászati felkészítése elsősorban az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) helikopterprogramjaira épül. Magyarország 2012-ben csatlakozott a Helikopter Gyakorlatok Programhoz, 2020-ban pedig a Harcászati Helikopter Oktatói Képzéshez (HTIC).
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, a magas színtű kiképzés célja, hogy növeljék és fejlesszék az Európai Unió tagországainak helikopterképességét, valamint olyan helikopterharcászati oktatókat képezzenek, akik nemzetközi környezetben erősítik a haderők közötti integrációt.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)