
Kanyaró megbetegedés Vas megyében: már beoltották a fertőzött betegeket
Házhoz mentek oltani egy Vas megyei településen azokat, akik a háziorvosi rendelőben együtt várakoztak egy kanyarós beteggel - írja a Blikk.
Házhoz mentek oltani egy Vas megyei településen azokat, akik a háziorvosi rendelőben együtt várakoztak egy kanyarós beteggel - írja a Blikk.
Április 15-ével hivatalosan is lezárult az év eleji fűtési szezon, ez azonban nem jelenti azt, hogy elmúlt volna a szén-monoxid-mérgezések veszélye.
Folytatódik a veszélyeztetett növényfajok fennmaradását biztosító program a Pilisi Parkerdőben.
A kultúráért felelős államtitkát szerint cikiből trendivé vált a népi kultúrával foglalkozni itthon.
Testünk arra van programozva, hogy tartalékolja az energiát, ezért lehet, hogy egy sztárdiéta egyszer beválik, másodszor azonban már szervezetünk befékez.
Ugyan évente többször is előkerül ez az álhír, amit szakértők mindig megcáfolnak, még így is rengetegen dőlnek be a neten terjedő, félrevezető posztnak.
A cél, hogy a jelenlegi 22 százalékról 27 százalékra növeljék az erdőborította terület arányát Magyarországon.
A Hungarikum Bizottság döntése értelmében a kőszegi szőlő jövés ünnepével és a magyarországi kékfestés hagyományával bővült a Magyar Értéktár.
A betegek akár éveket is várhatnak egy fontos műtétre.
Az utcában lakók szerint az állatok nem tűntek agresszívnek.
Az ingerszegény környezetben tartott, elhanyagolt kutyák gyakran idegronccsá válnak, ami a legtöbb esetben visszafordíthatatlan állapotokat eredményez és tragédiákhoz vezethet.
300 hektárnyi nádas égett le Fonyód közelében, a tűzben pedig számos állat élőhelye megsemmisült. Az otthontalan állatok a lakott területekre menekültek.
„Kihalás” fenyegeti Magyarországon a motorsportok egyik legizgalmasabb szakágát, a salakmotort. Országunkban mindössze három versenyző küzd a sportág fennmaradásáért.
A 15 éves szegedi Mezei Virág nyerte a Makói Hagymatikum MISS ALPOK ADRIA SZÉPSÉGVERSENY & MEGYE SZÉPE döntőjét.
Másfél évtized alatt 5,5 évet emelkedett az átlagosan várható élettartam a világon: míg a 2000-ben született gyermekek átlagosan 66,5 év hosszú életre számíthattak, a 2016-ban világra jött kisbabák várható élettartama már 72 év volt.
A sakk a legagresszívebb küzdősportok egyike - vallja Szijártó Attila. A somogyi Nagyatád sakk műhelyének játékosával beszélgetett a HelloVidék.
A tüzet szándékos gyújtogatás okozhatta, a tűzvészben százezres nagyságrendben pusztultak el védett állatok.
Ha a lustaság fél egészség, akkor a fiatalabb generációk kétszer olyan egészségesek lesznek, mint az elődeik.
Alapvető gond, hogy a háziállatok tartását nem az állatok egész élethosszára tervezik.
A foltos szalamandrát választották 2019-ben az év kétéltűjévé. Az igen ritka, Magyarországon védett faj a középhegységekben érzi jól magát, így megtalálható a Pilisi Parkerdő Visegrádi és Pilismaróti Erdészetének területén is.
Az elmúlt 25 évben Európa-szerte csökkent a rovarokkal, bogarakkal, hernyókkal táplálkozó madarak száma.