Itt a nagy kaja-körkép: a vidéki magyarok többet főznek, mint a fővárosiak
A GfK Hungária átfogó kutatásban mérte fel ismét a hazai étkezési és főzési szokásokat valamint újdonságként a konyhatechnológiához kapcsolódó attitűdöket.
A GfK Hungária átfogó kutatásban mérte fel ismét a hazai étkezési és főzési szokásokat valamint újdonságként a konyhatechnológiához kapcsolódó attitűdöket.
A gímbikák többsége februárban és márciusban veti le fejdíszét, ami ezekben a hetekben szinte vonzza az agancsgyűjtőket az erdőkbe. Tudni kell azonban, hogy ez a tevékenység a hatályos jogszabályok szerint csak az adott terület vadászatra jogosultjának írásbeli hozzájárulásával történhet.
A fizikus szerint a magas sugárzást kibocsátó mobilok károsak lehetnek az emberi szervezetre.
Nyolcszor olyan gyors a rovarfajok kihalása, mint a gerinceseké.
Heteken belül indul a tavaszi allergiaszezon.
Mintegy félszáz határmenti kerékpáros rendezvény létrejöttét segíti a minisztérium. A cél a környezetbarát, egészséges és biztonságos kerékpározás.
A Valentin-napot már itthon töltötte Suri, a fehér gólya.
Másfél milliárd forintból megújul a városközpont és sportcsarnok épülhet Solton. Az önkormányzat kiemelt célja a kisvárosias arculat megőrzése a központ felújítása során.
Idén három település vehette át a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) által alapított "Befogadó Magyar Település" díjat.
A kutyák hatalmas károkat okoznak az állatvilágnak, csaknem 200 állatfajra jelentenek súlyos fenyegetést.
Egy új tanulmány szerint a bio élelmiszerek csökkenthetik a rák kockázatát.
Nem meglepő módon a kisebb falvakban történt a legkevesebb súlyos bűneset, de azért kisvárosok között is voltak olyanok, amelyek kiemelkedően alacsony bűnözési rátával büszkélkedhettek.
Praktikus orvosi tanácsok a megelőzéshez.
Alapvető matematikai feladatok megoldására képesek a méhek.
9 elváltozás a kézen: okok és megoldások.
Vényköteles gyógyszer-azonosítási rendszer: február 9-től élesben.
Az egészségfejlesztési irodáknak komoly feladatuk van a megelőzésben.
Összeszedtünk 13 meglepő felhasználási módot, mire tudod használni a kávét azonkívül, hogy megiszod.
Kiderült, mennyit költenek a betegek étkeztetésére a kórházakban.
A vizes élőhelyek megóvására figyelmeztetnek a természetvédők.
2019-től minden kórházban kötelező alkalmazni a Magyar Sürgősségi Triázs Rendszert, a kifejezés, a betegek, sérültek osztályozását jelenti.