Komlórakéta Sopronban: ettől lesz karakteres íze a magyar söröknek

HelloVidék   
  Megosztom
Komlórakéta Sopronban: ettől lesz karakteres íze a magyar söröknek

Magyar innovációnak, egy hatalmas komlórakétának köszönhetik karakteres ízüket a hazai piac legnépszerűbb magyar sörkülönlegességei, a Soproni Óvatos Duhaj termékcsalád. A Soproni Sörgyár komlórakétája magyar innováció, Kovács Imre, a FlowSystems Kft. tulajdonosa fejlesztette, aki eredeti szakmáját tekintve hajómérnök, de hosszú ideje foglalkozik gyártástechnológiai megoldásokkal az italipar területén - írta közleményében a HEINEKEN Hungária.

A Soproni Sörgyár komlórakétája 1800 hektoliter, azaz mintegy 360 ezer korsó sört tud egy fordulóval hidegkomlózni, mindössze 3-4 óra alatt.

A komlórakétába külön kerül bele a sör és külön a komló, majd hosszan cirkuláltatjuk őket és így érnek össze az ízek

– mesélte Kovács Imre, a komlórakéta fejlesztője. 2017-ben, a nagyüzemi sörgyártók közül elsőként a HEINEKEN Hungária lépett ki a lager sörök világából, és vezetett be ale sört, a Soproni Óvatos Duhaj IPA-t. Az akkori váltás az alsóerjesztésű sörökről a felsőerjesztésűekre több beruházást is igényelt, az egyik legnagyobb kihívást a komlórakéta jelentette.

A komlórakéta érkezése előtt, még a Soproni IPA kísérleti fázisában egy használaton kívüli tartályt alakítottunk át Kovács Imrével, és ebben kísérleteztünk az első főzetekkel. Ezeket kóstoltuk meg szakembereinkkel, így választottuk ki a legjobb receptúrát, gyakorlatilag így születetett meg az első Soproni IPA. Ehhez képest óriási változás volt, mikor először kipróbálhattuk a rakétát és megindult a nagyüzemi termelés

– mesélte el Lehmajer Viktor, a Soproni sörfőzőmestere.

Mindig is nagyon érdekesnek találtam a söripart, sörfőzést, emellett az áramlástechnológiát is, mivel bár sokan nem tudják, de a két téma szorosan összefügg. A tesztelés és fejlesztés során érdekes volt megfigyelni, hogyan viselkedik a komló, mikor lesz a legfinomabb egy hidegkomlózott sör, mennyi ideig és milyen gyorsan érdemes keringtetni a komlórakétában, amely tudomásunk szerint a legnagyobb Európában

– tette hozzá a hatalmas komlórakéta fejlesztője, Kovács Imre.

A piaci és fogyasztói visszajelzések mind azt mutatják, hogy a Soproni sörkülönlegességeinek népszerűsége töretlen, aminek mi nagyon örülünk, és ez arra sarkallja a Soproni Sörgyár dolgozóit, hogy folytassuk törekvéseinket a kiváló minőség irányába. Ehhez elengedhetetlen, hogy együtt tudjunk dolgozni olyan kiváló szakemberekkel, mint Kovács Imre és együtt gyarapítsuk a különleges magyar innovációk sorát

– mondta Lehmajer Viktor.

A hajóipar tele van kihívásokkal, ebben a tekintetben nem különbözik a söripartól, ám a méretek és fizikai körülmények miatt kevésbé innovatív terület. Cégem alapításakor fontosnak tartottam, hogy a szakmai kihívások mellett más szempontból is izgalmasnak találjam a területet, ahol dolgozom. Ez szerencsére a Soproni Sörgyárral közös projektnél megvalósult. Érdekes, hogy annak ellenére, hogy több száz éve főzünk söröket és az alapanyagok kis mértékben változtak, a technikai innovációk is nagyban hozzájárultak az új termékek kialakulásához. Izgalmasnak tartom, hogy egy hasonló italt elkészíthetünk egy kis fazékban otthon, vagy akár egy általam tervezett ipari méretű tartályban is, mindkét oldalról lehet inspirációt nyerni

– mondta el Kovács Imre.

Kiemelték azt is, hogy a Soproni Sörgyár nyitva áll a látogatók előtt, 14 év felett, csoportosan bárki meglátogathatja a 124 éves sörgyárat.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

sör

hazai sör

sopron