Ez a 25 legjobb strandbüfé 2019 nyarán a Balatonnál

Hiába küzd a balatoni vendéglátás most már évek óta komoly gondokkal, az elmúlt évek gyakorlata azt mutatja, hogy professzionális szinten, európai színvonalon is ki lehet szolgálni a vendégeket. Még akkor is, ha csak egy egyszerű strandbüfét üzemeltet valaki. Mutatjuk, kik azok, akik élen járnak a fürdőzők kiszolgálásában.
Ahogy megannyi gasztronómiával foglalkozó sajtóorgánum és influenszer, úgy a HelloVidék szerkesztői is azt tapasztalták idén nyáron a Balatonnál, hogy a fővárosi gasztroforradalom egyértelműen meghódította a magyar tenger partját (is). Egyre több az igényes Balaton-parti vendéglátóhely, ahol versenyeznek a sztárséfekért, a bisztrókonyhától a fine-dining-ig szinte minden megtalálható a térségben. Sőt, gyakorlatilag alig van már olyan part menti település, ahol ne akadna egy olyan strandbüfé, ahol új szintre emelték a beach food fogalmát.
Friss gyűjtésünkben a saját, illetve a legismertebb gasztronómiával foglalkozó szaklapok és szakemberek tapasztalatai alapján mutatjuk a legmenőbb büféket, lángosozókat, halsütőket. Azt ugyanakkor kiemeljük, hogy a minőségi gasztronómia megjelenése egyelőre nem hozta magával a kóklerek búcsúját. Bőven akad még ún. becsali-csárda a régióban. Mindezt ráadásul tetézi, hogy jelentős a munkaerőhiány, a zsúfoltság és a szervezetlenség, ami természetesen hatással van a minőségre is. Ezért nagyon meg kell válogatni, hova ülünk be. Alábbi - szubjektív - listánk ebben nyújthat segítséget.
Igazi balatoni halakra persze senki se számítson, a Balaton-parti éttermekben, halsütödékben ugyanis 2013 decembere, a balatoni halászat betiltása óta nem lehet balatoni halat kapni. Ezzel kapcsolatban Nagy István agrárminiszter nemrég megjegyezte, hogy „senkinek sem kell lemondania a balatoni halról, ha ahhoz ragaszkodik, a horgászati lehetőség minden hazai polgár és külföldi vendég számára adott, és a rekreációs tevékenység keretében kifogott zsákmány gasztronómiai felhasználásának semmilyen akadálya sincs." Mi mást tudnánk tehát ehhez hozzátenni, minthogy GÖRBÜLJÖN!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)