Kihirdették: ez a pékség gyártja 2019-ben a legfinomabb kenyeret Magyarországon

HelloVidék   
  Megosztom
Kihirdették: ez a pékség gyártja 2019-ben a legfinomabb kenyeret Magyarországon

A Magyar Pékszövetség 2019-es kenyérversenyét a Pedró Pékség nyerte. A kétkörös szakmai zsűri döntése alapján a fehérkenyér kategória nyertese, egyben a 2019-es év Szent István napi kenyere a "Szerencse Tarsoly" lett - tudta meg a HelloVidék.

Mint azt a HelloVidék nemrég megírta, idén Tóth Norbert, dunaföldvári cukrászmester alkotása, a Boldogasszony csipkéje lett Magyarország tortája; míg a cukormentes versenyzők között Gyuris László szegedi cukrászmester győzött, Kicsi Gesztenye fantázianéven futó „édességével”. Sokan azonban nem tudják, hogy a Parlamentben július 31-én tartott díjátadón nemcsak a desszerteket méltatták, hanem megválasztották az ország kenyerét is: a HelloVidék értesülése szerint a Magyar Pékszövetség 2019-es kenyérversenyét a Pedró Pékség nyerte. A kétkörös szakmai zsűri döntése alapján

A Pedró Pékség fejlesztése búzalisztből, durumliszttel készülő, különleges formájú, ropogós, kézműves búzakenyér. Mivel a durumbúzában lévő keményítő lassabban szívódik fel, lassabban emeli a vércukor szintet, így alkalmas a cukorbeteg fogyasztók számára. Kiválóan illeszkedik a sportolók étrendjébe, mivel kiemelkedően magas a fehérjetartalma. A kézműves, hagyományos kovászolási eljárással készülő termék hozzáadott préselt élesztőt (Saccharomyces cerevisiae) nem tartalmaz, így az élesztőre kis mértékben érzékenyek számára is ajánlott fogyasztása.

Magas víztartalmából kifolyólag sokáig friss, puha és jól élvezhető kenyér. A kenyér természetesen Magyar Pékség Védjegy címkével is el lesz látva, támogatva a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart. A védjegy biztosítékot nyújt a fogyasztónak, hogy megbízható és állandó minőségű terméket tart a kezében, amely mindenki számára elérhető és megfizethető. Egészséges és finom, semmilyen mesterséges tömeg- vagy térfogatnövelő adalékanyagot nem tartalmaz, ezáltal mindenki számára egészséges és elérhető kenyérforrás.

A versenyről

A Magyar Pékszövetség idei, immáron VIII. kenyérversenyére csaknem félszáz nevezés érkezett 3 kategóriában. A megméretés célja, hogy folyamatos fejlődésben tartsa a sütőipart, így a hagyományos kenyerek mellett a fogyasztói igényeknek megfelelő termékekkel is gazdagodjon az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk választéka. Legfontosabb eleme az államalapítás évfordulójára készülő ünnepi Szent István napi kenyér, míg a Rozskenyér és Innovatív kenyér kategóriák nyertes termékei azoknak nyújtanak alternatívát, akik nem fogyasztanak búzakenyeret. A Rozskenyér és Innovatív kenyér kategóriájának győztesét augusztusban hirdetik ki. Mindhárom nyertes kenyeret az augusztus 20-i ünnepen, a Magyar Ízek Utcájában lehet megkóstolni.

Idén ráadásul pénzdíjas verseny került kiírásra és már nem csak a Magyar Pékszövetség tagjai nevezhettek, hanem bárki, akinek pékáruja megfelelt a versenykiírás feltételeinek (azaz többek között a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak), illetve megfelelő minőségi jegyekkel bír a héjazat, a bélzet, az illat, az íz és az aroma vonatkozásában. A pékeknek döntő részben gabonaőrleményből, hagyományos kovászos technológiával kellett elkészíteni a kenyeret, úgy, hogy törekedniük kellett magyar alapanyagok felhasználására, a pékáru csak természetes anyagokat tartalmazhatott. A nyertes receptúrák szabadon hozzáférhetők minden sütőipari gyártó számára, a termékek pedig augusztus 20-a után az ország számos pontján kaphatók.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kenyér

év kenyere

pékszövetség

pék

pékség

pedró pékség

szerencse tarsoly

sokorópátka

magyar pékség védjegy