Rég várt összefogás a Balatonnál: a régió sorsa múlhat ezen a lépésen

Gáspár Adrienn   
  Megosztom
Rég várt összefogás a Balatonnál: a régió sorsa múlhat ezen a lépésen

Az ősz beköszöntével újabb programokkal készülnek a Balaton északi partján az egész évben nyitvatartó vendéglátóhelyek. Badacsonyban például idén is várják a gasztronómia iránt érdeklődőket a tavaly indult Gasztrohegy sorozattal. A múlt évben hatalmas életet hozott az álmos hétvégékbe a rendezvénysorozat, ugyanis szinte az összes szálláshely megtelt és csoportok látogatták végig a tematikus hétvégéken a vendéglátóhelyeket. A jó idő miatt sok esetben gyalog vágtak neki a vendégek a hegynek. A kezdeti sikerek hatalmas lendületet adtak a szervezőknek, így nem is csoda, hogy számtalan újítást hoztak az idei évben. Ebben az évben menetrendszerinti buszjárat szállítja majd a vendégeket, akik akár saját poharukkal járhatják végig a hegyet, Gasztrohegy-bérletet is válthatnak, de a vezetett túrák is folytatódnak.

Tavaly ősszel indították útjára a Gasztrohegy programsorozatot az egész évben nyitvatartó badacsonyi vendéglátósok. Összefogásukkal Magyarországon először valósult meg egy ilyen tudatosan felépített gasztroarculat. A szervezők kezdeti lelkesedése meghozta a nem várt sikert. Már a program kezdeténél hatalmas érdeklődés övezte a tematizált gasztrohétvégéket.

Mi a minőségibb arcát szeretnénk megmutatni Badacsonynak, ezzel együtt a Balatonnak is, de ez nyáron nem nagyon működne. Ősszel, télen és tavasszal mindenre több időnk jut: összegyűlni, beszélgetni, ételeket komponálni, jóízűeket sétálni és végig kóstolni az adott szezon kínálatának legjavát. A mennyiségi turizmust mi egy picit elengedtük, hogy a minőségre tudjunk fókuszálni. Azt szeretnénk, hogy mindenki sokkal jobban tudjon figyelni erre, a vendéglátók és a vendégek is

– mondta Kardos Gábor a Gasztrohegy egyik megálmodója.

Ahogy Gábor is fogalmazott „Badacsonyban találhatóak Magyarország legjobb borteraszai” így a minőségi vendéglátás könnyedén megoldható a térségben. Emellett nagyon sokat is fejlődtek a borok az elmúlt tíz évben, ami szinte megköveteli a magas nívójú gasztrokínálatot.

A Gasztrohegy alap ötlete az volt, hogy a vendégek ne egy helyen kóstolják meg a térségre jellemző ízeket, hanem több, akár tíz étteremben ismerkedjenek egy-egy fogással és közben a hegyet is bejárhatják. Így még több variációval találkozhatnak egy témán belül. Emellet elsősorban befektetésként kezdtük le a programsorozatot, de azt tapasztaltuk, hogy annyira sikeres volt, hogy valószínűleg üzleti szempontból is megtérül már az elő egy-két évben is. De természetesen hosszú távra tervezünk, hiszen van még munka bőven

– emelte ki a szervező.

Ahhoz, hogy ez a program olajozottan tudjon működni egy nagyfokú összefogásra van szükség. A Gasztrohegy programsorozathoz eddig tíz vendéglátó csatlakozott, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy bebizonyítsák, télen is meg lehet tölteni élettel a hegyet. A szervezők szerint azért is szükségesek ezek a fajta összefogások, „mert nem működnek jól a rendszerek.” Azonban, ha megfogják egymás kezét és együtt gondolkodnak, akkor máris könnyedén megoldják problémáikat. Így jött létra az a hét tematizált hétvége is, ami a Gasztrohegy sorozatot adja.

A Gasztroheggyel az is a célunk volt, hogy megmutassuk Badacsony igazi arcát. Ezt úgy gondolom, a termelői termékek felhasználásával tudjuk a leginkább megoldani. Mivel a szomszédunkban található az ország legnagyobb és egyik legjobb termelői piaca, a „tóti piac”, így nagyon nagy a merítésünk. Emellett fontos lenne, hogy megjelenjenek a régiós termékek is. Ernyőmárkákat kellene létrehozni – komoly eredetvédelemmel. Letisztázni, hogy az adott régiónak mik az igazi erősségei. Magyarországon úgy gondolom, elmentünk egy fine dining kereső irányba, nekünk nem ez a célunk, mi inkább, szezonális-, minőségi-, helyi alapanyagokból, helyi arculati elemek alapján építkező gasztronómiát szeretnénk létrehozni

– hangsúlyozta Gábor.

A rendezvény folyamatosan fejlődik, igazodva az igényekhez és a térség lehetőségeihez. A jövőben például a hétvégéken nem mindig egy alapanyag, hanem egy elkészítési mód, például a grillezés kerül majd a középpontba. Az idei évben azonban még nem szűkül az alapanyagok listája, mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy a vendégek olykor fenntartásokkal állnak egy-egy nyersanyaggal szemben, mert nem tudják miket lehet készíteni belőlük. Az újítások között az is szerepel, hogy az idei évben a gasztrotúrát már három különböző formában élhetik át az érdeklődők.

Mivel a helyek többnyire kóstoló adagokkal készülnek, a szervezők azt javasolják, hogy minél több helyet látogassanak végig az érdeklődők. Emellett idén fesztivál hangulatot is ígérnek a rendezvény felelősei. A Gasztrohegy központi helyszínén kóstolópoharat és karszalagot lehet majd vásárolni, amik mellé térkép is jár. A karszalaggal pedig egész hétvégén használható az elektromos kisbusz, mely a helyszínek között szállítja majd a vendégeket. Aki szeretne bérletet is válthat, ami 5 kóstolót tartalmaz. A Gasztrohegy bérlet mellé is jár a karszalag és a vele járó buszhasználat is. Ezeken a lehetőségeken túl csoportos túrára is van lehetőség.

Azt láttuk, hogy nagyon nagy igény volt csoportos, vezette túrákra. Ennek az az előnye, hogy kicsit bennfentesebb, mivel mindenhol a házigazda fogadja a vendégeket, ő mutatja be a helyet és az ételekről is sokkal részletesebben beszél. Így sokkal személyesebb élményt tudunk biztosítani. Igazából a csoportos túrák azért is nagyon jók mert itt értik meg igazán az emberek, azt, hogy miről is szól az egész Gasztróhegy

– fogalmazott az ötletgazda.

A Gasztrohegy vendéglátói minden évben szeretettel látnak egy új tagot, de a bővülés nem kötelező jellegű. Idén a Hableány, a Laposa Birtok terasz, a Pláne Badacsony borterasz, a Bonvino, a Borbár, a Kisfaludy-ház, a Tilia Borvendéglő, az Istvándy Birtok és Borműhely, a Borbarátok Vendéglő és a Tölgyes kúria mellé tizedikként csatlakozott a badacsonyörsi Vánkos, mely panziónként kezdte, mára azonban melegkonyhás bisztróval bővült.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

badacsony

balaton

gasztro

gasztronómia

gasztrohegy