Ezeken az élelmiszereken múlhat az emberiség jövője: országszerte kapható

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Ezeken az élelmiszereken múlhat az emberiség jövője: országszerte kapható

Bár első hallásra talán egy kicsit bizarrul hangzanak a következők: élő, nyers vegán ételek, élő kenyerek, kekszek, chipsek, torták. Ha ezt még kiegészítjük egy kis frissen vágott búzafűvel, napraforgó hajtással vagy káposzta chipsszel, akkor már egy egészen új trend kezd körvonalazódni, ami Nyugat-Európa és Amerika után kezd Magyarországon is elterjedni. Egyre többen hajlanak ugyanis a növényi táplálkozás felé, odafigyelve a természet alapanyagaira, az ételkészítés teljes folyamatára és az egészséges táplálkozásra. A HelloVidék a pécsi központú családi vegyszermentes gazdaságot és manufaktúrát kereste fel. A NaTuri-nál prémium minőségű élő, más néven nyers ételeket készítenek, amiket már az egész ország ismer.

Az élő táplálkozás Amerikából indult el a hatvanas években, Magyarországon pedig a kétezres évek közepén kezdett ismertségre szert tenni az a relatív újnak számító táplálkozási forma, amelyben elsődleges szerepet kap a természet, a növények, az állatok szeretete és kölcsönös tisztelete és az ételek készítése sütés, főzés nélkül. A csírák, a búzafű, a zöld levek és az élő ételek hasznossága új ízekhez és új ételekhez vezetett.

Az a tapasztalatom, hogy egyre többen hajlanak a növényi táplálkozás felé, mert tudják, hogy egészséges és az is, hogy kíméletes a bolygó számára. Ráadásul az egyensúlyát vesztett test is képes a táplálkozás megváltozásával helyreállni, és beindítani az öngyógyító folyamatokat. Az ételek készítése számunkra egy alkotási, teremtési folyamat, melynek végeredményeként tényleg egyfajta csodák születnek. Benne van a harmónia és szépség, teljes összhangban

– mondta el a HelloVidék kérdésére Dr. Turi Glória, az élő ételek nagykövete, a NaTuri cégtulajdonosa és ügyvezetője (civilben jogász-közgazdász), aki évekkel ezelőtt egy betegség kapcsán ismerkedett meg ezzel a életmóddal. A NaTuri egy családi vállalkozás, melyben a zöldségek, gyümölcsök nagy része saját kertben terem, vegyszermentes gazdálkodással. Glória és eredetileg villamosmérnök férje, Turi László tizenegy éve, őstermelőként kezdte a munkát. Hosszú út vezetett a ma már sikeres vállalkozáshoz.

Eleinte a saját otthonunkat nyitottuk meg az élő táplálkozás iránt érdeklődőknek minden pénteken, így nagyon közvetlen kapcsolatot alakítottunk ki a vevőinkkel. Ezt a szokásunkat azóta is megtartottuk. Ilyenkor mindent meg lehet nálunk kóstolni: huszonkettő féle köznapi nevén csírákat, szaknyelven növényi hajtásokat: például a napraforgót, brokkolit, ruccolát, céklát és frissen vágott búzafüvet (amiből levet préselnek), az élő kenyereket, de például a káposzta chipset és egyedi „mindenmentes” süteményeket is. Olyanok jönnek hozzánk, akik szeretnének belekóstolni valami újfajta egészséges táplálkozási formába és a szkeptikusok is gyakran meglepődnek

– magyarázta Turi Glória.

Az aszalt termékek kíméletes aszalással, saját receptek alapján, kézi formázással, a torták, sütemények kertjeinkben érő gyümölcsökből, magvakból készülnek, sütés nélkül, így a glutén-, tej-, tojás- és cukormentes étrendbe is beilleszthetők. A kíméletes aszalás 42 fok azt jelenti, hogy az étel meg tudja őrizni a benne lévő vitaminokat és enzimeket, így sokkal inkább gazdag lesz tápanyagokban és magasabb a rosttartalma is.

Kicsit úgy kell elképzelni, mint egy utazást a múltba. Nem használunk tartósítószert és cukrot sem, pont úgy, ahogy az ősanyáink. Ezzel a gazdaságos eljárással az év minden szakában tudunk beltartalmukban gazdag ételt készíteni úgy, hogy az alapanyagok csak egy kis mértékű feldolgozáson esnek át. A ropogós termékek ráadásul nem csak a beltartalmukkal segítik az étkezést, hanem lelassítják az étkezés folyamatát, mert kénytelenek vagyunk rágni. Beindul egy olyan folyamat, ami a manapság felgyorsult világban egy „menedzser típusú” étkezésben nem működik. Nem csak a rágóizmoknak, a fogainknak jó, hanem lassítja az életünket is

– mutatott rá a szakember.

Az étkezésben egyre több trend jelenik meg Magyarországon is és gyakran azt sem tudjuk, hogy melyik lenne számunkra a leginkább hasznos és melyikkel tudunk igazán azonosulni. Vegetáriánus, vegán, flexitarianizmus, gluténmentes, cukormentes vagy épp paleo táplálkozás? Turi Glória szerint ne csupán a trendeket kövessük, hanem nézzük meg azt, hogy mi a jó az egyénnek, ami nem csak arról szól, hogy mit eszünk.

A nyers, élő táplálkozáshoz, mint minden más táplálkozási „trendhez” szükséges egy elhivatottság. Lépésről-lépésre kell beépíteni az életünkbe. A növényi hajtásokat főként ősszel és télen érdemesfogyasztani (de aki megismeri,megszereti őket, annak egész évben a legkönnyebben és legolcsóbban hozzájutható „zöldségforrásává” válik), mert ilyenkor nem, vagy csak ritkán tudunk zöldségekhez vagy gyümölcshöz jutni. A nyers sütemények, aszalványok pedig a gyümölcsök valódi ízével rendelkeznek, amire első ránézésre talán senki nem is gondolna. Hasonló a helyzet a zöld turmixokkal is, amelyek talán „nagyon zöldek”, de igen ízletesek. Lehet finom az, ami egészséges is

– hangsúlyozta Turi Glória.

De nagy kérdés, hogy ha valami ennyire egészséges, akkor hogyan lehet mégis megfizethető? Hogyan tudja magának megengedni egy kisebb fizetéssel rendelkező vagy épp egy kisnyugdíjas, akiknek ugyanúgy fontos az egészségük? Meg lehet-e ezt valósítani 60-70 ezer forintos havi bérből?

Egy idő után az egészségünk nagyon drága lesz számunkra, ezért saját felelősségünk és feladatunk, hogy vigyázzunk rá. Mi mélyen hiszünk a növényi táplálkozásban, és ezek nagy részét saját magunk is megtermelhetjük otthon, a kertünkben, a balkonon egy cserépben vagy éppen egy befőttes üvegben. Cserépben búzafüvet hajtathatunk, növényi hajtásokat, csírákat pedig könnyedén nevelhetünk egy befőttes üvegben is. Körülbelül 100-200 forintnyi magból egy 4 tagú család heti adagját elő lehet állítani. Persze egy kevés feladat azért van velük. Kicsit olyan ez, mintha gyerekeink lennének: gondot kell rájuk viselni, így mindenkinek el kell dönteni, hogy be tudja-e építeni a növényneveléssel járó feladatokat az életébe

– adott tippeket a pécsi szakember.

Turi Glóriának azonban az a tapasztalata, hogy az emberek Budapesten, de már vidéken is elszoktak a földtől és kertészkedéssel járó munkától. Ezért adnak ki szívesebben pénzt azokért a termékekért, amelyeket otthon, saját maguk is meg tudnának termelni. Úgy látja, hogy leginkább az egészséges táplálkozást illető szemléletmódon lenne szükséges mihamarabb változtatni, mert nem mindig minden a pénz kérdése.

Szemléltetőként: a NaTurinál egy kocka egyedi, glutén-, állati tej-, tojás-, cukor-, adalékanyag-, színezék-mentes és sütés nélkül készült sütemény ára 600 forint. Nagyjából pont annyiba kerül, mint amennyit elkérnek egy hasonló, klasszikus édességért egy jó nevű cukrászdában. A jó hír azonban az, hogy ezeket a süteményeket szinte bárki elkészítheti az otthonában is, csupán egy jó recept szükséges hozzá, amit a világháló segítségével könnyedén elérhetünk. Turi Glória és férje szeretné azonban nem csak ezeket a termékeket népszerűsíti, de célja, hogy megváltoztassa az egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó szemléletmódot is. Ahogy hirdetik: „TeGyél magadért; tanuljátok meg és készítsétek el magatoknak”!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

naturi

diéta

mindenmentes

nyers

nyers ételek

gasztro

gasztronómia