Ezt nem mindenki engedheti meg magának: horroráron adják a magyar szamócát

MTI   
  Megosztom
Ezt nem mindenki engedheti meg magának: horroráron adják a magyar szamócát

Május első felében, közepén a hazai szabadföldi szamóca megérkezésével jelentősen mérséklődhetnek majd az árak, ígérik. Most azért ilyen horribilis, mert a jóval magasabb termelési költséggel járó fóliás, üvegházi termesztésből származik a gyümölcs.

Átlagosnak ígérkezik az idei szamócatermés, a termelők várhatóan 10-12 ezer tonna gyümölcsöt takarítanak be a mintegy 700 hektáros termőterületről, közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai igazgatója. Május első felében, közepén a hazai szabadföldi szamóca megérkezésével jelentősen mérséklődhetnek majd az árak. Hunyadi István kiemelte, hogy

A szamóca teljes mértékben öntözött kultúra, így fejlődését a tavaszi aszály sem befolyásolta negatívan. A szabadföldi állományok virágait ugyanakkor 20-30 százalékban megcsípte a fagy, bár az eddigi tavaszi fagykárok alapján nem számítanak drasztikus terméskiesésre.

A szamóca a legkorábban érő, Magyarországon is termesztett gyümölcs. Hajtatott, azaz fóliás termesztési körülmények között már akár április elejétől a fogyasztók rendelkezésére áll, a hazai termesztés főszezonja május elejétől június közepéig tart. A szakmai igazgató elmondta, hogy a termelői árak eddig kiegyensúlyozott szinten mozogtak, az előző évek hasonló időszakának megfelelően.

A spanyol, illetve görög szamóca sokkal olcsóbb ebben az időszakban a piacon, ugyanakkor a járványhelyzet miatt az előző évekhez képest mérsékeltebb mennyiségben, gyengébb minőségben kapható.

Magyarországon a 700 hektár körüli termőterületről évjáratonként változóan 10-20 ezer tonna szamócát szüretelnek a gazdák. Jelenleg a termőfelület mintegy 40 százalékán szabadföldön, 60 százalékán pedig valamilyen takarás alatt termesztik ezt a gyümölcsöt. A belföldi termőtermőterület 2008. és 2015. között 500 hektárról 800 hektárra emelkedett, azonban az utóbbi években folyamatos, évenkénti kismértékű területcsökkenésről számolt be a szakértő. A mérséklődés hátterében több tényező áll: sokan a kétéves technológiát egyévesre váltották, és közben csökkentették a területeiket is. Jelentősen hozzájárul ezekhez a folyamatokhoz a munkaerő hiánya és az olcsó, importált termékek által kikényszerített erőteljes árverseny is.

A szamóca az egyik leginkább tőke- és élőmunka-igényes gyümölcsfaj. Szabadföldi termesztési körülmények között éves hektáronkénti termelési költsége termelési módtól és technológiától függően 5-10 millió forint, míg hajtatott termesztés esetén 15-40 millió forintra rúghat.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szamóca

gyümölcs

magyar gyümölcs

gyümölcstermesztés

fogyasztói ár