Idén is lesz halvacsora? Mutatjuk, mennyiért vehetünk pontyot a karácsonyi menühöz

Pénzcentrum   
  Megosztom
Idén is lesz halvacsora? Mutatjuk, mennyiért vehetünk pontyot a karácsonyi menühöz

A járvány is alakíthatja a hazai halárakat az Agrárminisztérium szerint. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, illetve az egyik nagy halgazdaság viszont azt mondta a Pénzcentrumnak, hogy nem számítanak radikális áremelkedésre az ünnepi időszakban. Kiderült az is, hogy honnan szerzik be a halászlébe valót a magyar vásárlók.

Nem várható drágulás a magyarországi halpiacon, nagyjából a tavalyi decemberi árakra fog beállni a karácsonyi ünnepek körüli ár

- közölte a Pénzcentrum megkeresésére a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet. Mint azt a szervezet közölte, a teljes magyarországi haltermelés 30-35 százalékát decemberben, karácsony tájékán vásárlolják fel az emberek.

Kifejtették azt is, hogy a teljes magyar áruhal termelésből 13-15 ezer tonna tógazdaságokból, 3500-4000 tonna pedig akvakultúrás termelésből származik. Az nem meglepő, de a MA-HAL által közölt hazai halrangsor szerint a ponty a legnépszerűbb a magyar vásárlók körében - a friss kategóriában. Ezt követi a sorban a harcsa, a kárász és a busa. Fagyasztott állapotban pedig az afrikai harcsa, a süllő, és a pisztráng a legkeresettebb itthon. A szakmai szervezet leszögezte, nem fog elfogyni a hal a boltokból:

a lehalászatok során folyamatos a piacok halellátása, évek óta nincs logisztikai vagy ellátási probléma. Figyelembe véve a megváltozott vásárlási lehetőségeket, a MA-HAL azt javasolja a vásárlóknak, hogy ne várjanak a halvásárlással az utolsó napokra.

Az édesvízi halak 60-80 napig kitűnően bírják a mélyhűtést. Most mindenki kedvére válogathat sorban állás nélkül a friss napi felhozatalból. Készítessük össze vagy rendeljük meg - hiszen néhány cég már ki is szállít -, így nem lesz gond a karácsonyi ünnepi menüvel.

- hívta fel a figyelmet a szervezet, majd pedig arra biztattak mindenkit, hogy lehetőleg hazai magyar tógazdaságok vagy akvakultúrás rendszerből származó halat vásároljon.

Sajnos a tengeri halak minősége, beltartalmi értékei az egyre rosszabb tengeri vízminőségek miatt - mikro műanyag szennyeződés, Japán atomkatasztrófa, stb. - közel sem rendelkeznek olyan élelmiszer biztonsággal, mint a folyamatosan ellenőrzött, jó minőségű hazai hal

- közölték.

Rengeteg halgazdaság életében kulcsfontosságú időszak jön, legalábbis az Agrárminisztérium a Pénzcentrum kérdésére közölte, több nagy haltermelő esetében a karácsonyi haleladás az éves forgalom 60-70 százalékát is adhatja. A belföldi fogyasztás céljára rendelkezésre álló pontymennyiség 9441 tonna, az afrikai harcsa esetében pedig 3333 tonna

- sorolta a tárca.

Bár árak tekintetében nincs ráhatása a kormányzatnak a folyamatokra, az AM szerint a 2020. évi karácsonyi árak alakulásában a szokásos éves trendek (pl. a nyári időszakhoz képest alacsonyabb karácsonyi fogyasztói árak) mellett elsődlegesen a Covid19-járvány, valamint az exportpiacok alakulása éreztethetik a hatásukat. Hozzátették, a hazai halfogyasztás 81 százalékát importból származó haltermékek, ezen belül mintegy 70 százalékát tengeri haltermékek teszik ki.

Mennyi az annyi?

Hogy kiderüljön, nagyjából mennyibe fog kerülni a magyarok kedvenc hala, a portál megnézte a KSH ártáblázatát: a statisztikai hivatal ugyanis rendre közli bizonyos termékek havi fogyasztói átlagárát. Ezek közé tartozik a pontyszelet, vagy filé kilónkénti átlagára is, ami a legfrissebb, októberi adatok szerint 2280 forint volt.

A fenti csárton is látható, hogy tavaly december óta durván 50 forinttal drágult meg a pontyhús a boltokban, és a szakmai szervezet szerint énnél sokkal nagyobb áremelkedésre nem is kell számítani. Érdemes egyébként megnézni, hogy miképp változtak az árak 2018. óta, és az is szépen kirajzolódik, hogy mindig így az év vége felé, karácsony tájékán ugrik meg az ár. A leglátványosabb pontydrágulás két éve novemberről decemberre ment végbe, akkor egyetlen hónap alatt 80 forinttal dobta meg az ország kedvenc halának árát a szezon. Egyébként azóta nem süllyedt 2100 forint alá a szelet vagy a filé átlagára. 2019-ben pedig decemberben 30 forinttal volt drágább a kilónkénti ár, mint októberben, úgyhogy idén is nagyjából ebben a 30 és 80 forint körüli tartományban drágulhat a pontyhús.

A szakmaközi szervezet által hivatkozott, tavaly decemberi ár egyébként 2230 forint volt, úgyhogy idén októberre 50 forinttal emelkedtek az árak - amik egyébként május óta stagnálnak ezen a 2280-as és 2290-es szinten.

A termelők sem készülnek akkora drágulásra

Szintén csak minimális áremelkedéssel számol a Panarini Hungária Kft. is, amely nagyobb kereskedelmi láncok beszállítója, emellett prémium minőségű termékeikkel a kiemelt balatoni és budapesti turisztikai lokációkban lévő éttermekben is jelen vannak.

A pandémiás helyzet miatt fellépő, szükséges beruházások kisebb áremelkedéshez vezettek, plusz alapköltségek beépülésével (pl. az amúgy is szigorú élelmiszerbiztonsági és higiéniai feltételek erősítése). Mivel a termékeink nagy része magyar származású, az ellátásunk stabil és kiszámítható, és ez által a partnereink felé állandó magas minőséget tudunk biztosítani a jelenlegi helyzetben is

- válaszolta a portálnak a vállalat.

Hozzátették, az idei évben a piac a járványügyi intézkedések miatt eléggé sajátos, előre nem belátható módon működött. A korlátozások miatt hektikusabbá váltak mind a kereskedelmi láncok, mind a HoReCa-szektor (Hotels, Restaurants, Cafés, a vendéglátóipar egyik szegmense - a szerk.) megrendelései, illetve nagyobb volumeneket kezdtek rendelni a házhozszállítást is vállaló partnerek.

A nyári turista szezon, mint sok beszámoló is alátámasztotta, a Balaton parti vendéglátóhelyek forgalmát az előző év azonos időszakához képest jelentősen megemelte. Számokban a Panarini Hungária Kft. következőket tapasztalta:

  • az üzletláncok forgalma számottevően emelkedett,
  • a nyári időszakban a HoReCa-szektor pedig 150 százalékos szinten teljesített az előző év azonos időszakához képest.

Kevés halat fogyaszt a magyar

A magyar lakosság az európai, 20 kilogramm körüli átlaghoz képest napjainkban nagyon kevés halat fogyaszt. Míg a listavezető Portugáliában az éves fejenkénti halfogyasztás 54 kilogramm körül van fejenként, Magyarországon ez a szám 6,7 kilogramm évente - közölte lapunk megkeresésére az Agrármarketing Centrum, amely "Kapj rá!" szlogennel kampányt is indított a hazai halfogyasztás élénkítésére.

Ennek kapcsán rendre országosan reprezentatív, online megkérdezésen és fókuszcsoportos interjúkon alapuló piackutatások is készülnek, a korábbi, 2013-as és 2018-as eredményeket figyelembe véve idén is vizsgálták a tendenciákat. A 2020. évi felmérés adatai szerint a megkérdezett lakosság 8,7 százaléka évente egyszer, 44 százaléka évente néhány alkalommal, 40,1 százaléka havi rendszerességgel, illetve 4,8 százaléka naponta, vagy hetente fogyaszt halat, vagy halterméket, 2,4 százalék pedig soha nem eszik halat. Pozitív tendencia, hogy azok aránya, akik eddig soha nem fogyasztottak halat a 2013. évi kutatásban még 8,2 százalékos volt, 2018-ban pedig 5 százalék volt a nem fogyasztók aránya.

A halfogyasztással kapcsolatban averzióval, rossz érzésekkel rendelkezők leginkább a hal ízével (95,8%), szagával (75,0%) és szálkásságával (66,7%) indokolták, hogy miért nem esznek halat. Ezért is választjuk a népszerűsítés egyik kiemelt eszközének a kóstoltatást, hiszen így személyes élményként tapasztalhatják meg a fogyasztók a hal valódi értéke mellett, hogy megfelelő készítési mód megválasztásával a kiváló halételeink ízletesek, nagyszerű illattal rendelkeznek és szálka szempontjából is biztonságosak

- fűzte hozzá az eredményekhez az Agrármarketing Centrum.

A felmérés szerint a magyar lakosság körében a ponty, hekk és harcsa a három legnépszerűbb halfajta. Itt is pozitív elmozdulás látszik az édesvízi halfogyasztás irányában, 2018-ban még a lazac, a harcsa és a ponty vezette a rangsort. A napi, illetve heti rendszerességgel halat fogyasztók leginkább a harcsát, a pisztrángot, illetve a lazacot kedvelik és az átlagosnál több halfajtát preferálnak.

Innen vesszük legszívesebben a halat

Minél gyakrabban fogyaszt valaki halat, annál gyakrabban vásárol saját maga - derült ki a felmérésből. A válaszadók több mint negyede (27,1%) hiper-, illetve szupermarketben, 17,6 százaléka diszkontláncokban (például Aldi, Lidl, Penny), 7,4 százaléka hagyományos élelmiszerboltban és 6,8 százaléka piacon vásárolja meg a halat, halterméket. Mint a válaszokból kiderült, az igazi halfogyasztók nem bízzák másra a beszerzést.

A válaszadók a piacok, vásárcsarnokok esetében a frissességet, a hagyományos bolt és a diszkontlánc estében a könnyebbséget, a hiper-, illetve szupermarketeknél a nagy választékot jelölték meg elsődleges okként, amiért ebben az üzlettípusban vásárolnak. Emellett a magyar halvásárlók számára a minőség, az ár és az íz kiemelt jelentőséggel bír.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hal

ponty

pénzcentrum

halhús

árak