Mi lesz idén a karácsonyi édességekkel? Csökkenést jósol a szövetség

MTI   
  Megosztom
Mi lesz idén a karácsonyi édességekkel? Csökkenést jósol a szövetség

A kereskedők kicsit óvatosabban, mintegy 10 százalékkal kevesebbet rendelnek amiatt, hogy a járvány elején a húsvéti édességekre, üreges figurákra drámaian visszaesett a kereslet - derült ki.

Tíz százalékkal, 9-9,5 milliárd forintra csökkenhet idén a karácsonyi szezonhoz köthető édességek forgalma, a belföldi édességpiacon pedig 5-6 százalékos visszaesésre számítanak idén az előző évek 250-260 milliárd forintos teljesítménye után - közölte a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke, Sánta Sándor. Kiemelte, hogy a legnépszerűbb szezonális édességtermékek az év végi időszakban a Mikulás csokoládé figura és a szaloncukor. Évente mintegy 3500 tonna szaloncukor és 8 millió darab Mikulás, továbbá 350 ezer adventi kalendárium megvásárlásával lehet számolni. Az idei karácsonyi szezonról azt mondta, hogy

Felméréseik szerint

Az elnök szerint a szezonális édességek árai nem változtak lényegesen, de a minőségi kereslet emelkedésével nőtt a minőségi kínálat is, utóbbi termékekért pedig az emberek hajlandóak többet is fizetni.

Kitért arra is, hogy 250 vállalat több mint 5 ezer embert foglalkoztat az édességiparban Magyarországon. Sok ilyen céget megviselt a koronavírus-járvány okozta válság, és a visszaeső kereslet különösen nehezen érintette a kis -és közepes hazai cégeket, különösen a csokoládé- vagy csokoládé alapú termékeket készítőket. A keksz és müzli termékek ugyanakkor jól teljesítettek. A legnagyobb "ütést" azok kapták, amelyek exkluzív csatornákon értékesítettek prémium termékeket, például városok fő utcáin, repülőtereken, kávézókban, ezek forgalma bizonyos időszakokban akár nullára is visszaeshetett.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

édesség

karácsony

szaloncukor

adventi kalendárium

mikulás