Ez a vidéki lány készíti az egyik legfinomabb száraztésztát itthon: ennyibe kerül, itt kapható

Gerber Bianka   
  Megosztom
Ez a vidéki lány készíti az egyik legfinomabb száraztésztát itthon: ennyibe kerül, itt kapható

Weisz Jakócs Emese a MeseTészta megálmodója úgy döntött, hogy belevág, valami olyanba, amit szeretne is csinálni és három pici gyerek mellett is végezhető. 2018 júliusában kezdte el gyártani 10 tojásos házi készítési, kézműves tésztáit, ám először még felszerelés hiányában, csak egy kis tekerős-géppel dolgozott. Most ő válaszolt a kérdéseinkre.

HelloVidék: Hogyan jött az ötlet, hogy felépíts egy saját vállalkozást, ahol házi készítési tésztát fogsz termelni?

Weisz Jakócs Emese: Két és fél évvel ezelőtt, a három pici gyerekem iskolába vagy óvodába jártak, de közben, valami olyat szerettem volna, ahol az időmet én oszthatom be, majd az ötlet onnan pattant ki a fejemből, hogy tyúkokat már korábban is tartottam és rengeteg tojásom maradt mindig, ezért úgy voltam vele, ha lenne rá igény, akkor miért ne vágnék bele.

Milyen tésztát gyártottál először?

Eleinte csak a sima hagyományos tésztákat készítettem, egy kis tekerősgéppel dolgoztam, de közben végig azon voltam, hogy fejlesszem magamat, ezért elkezdtem gépeket keresgélni és új recepteket megálmodni, így születtek meg az ízesitett és színesített tésztáim.

Mikor vágtál bele a tallér készítésbe?

A tallérok készítése egy kapott ötlet volt, 2018 végén készítettem először sós tallért, majd ezt is tovább fejlesztettem és kísérletezgettem. A talléroknál, csakúgy, mint a tésztáknál fontos számomra, hogy adalékmentesen készüljenek, semmilyen mesterséges adalékanyagot nem tartalmaznak a termékeim. Idén találtam ki, hogy édestallérokat készítsek, ezek már teljesen saját, általam megálmodott receptek alapján készülnek.

Miért döntöttél úgy, hogy adalékanyagmentes termékeket fogsz csak készíteni?

Elsősorban azért, mert számomra is fontos, hogy a gyerekeim egészséges ételeket fogyasszanak és sajnos, habár már egyre bővül még, így is nehéz például a szupermarketekben, boltokban adalékanyagmentes ételeket, például tésztát is vásárolni és sikerült egy célközönséget találnom, akik szintén az E-mentes ételek mellett teszik le a voksukat.

Hol árulod a termékeidet jelenleg? Hol találnak meg téged az emberek?

Magánrendeléseket bárki leadhat nekem Facebook üzenetben a MeseTészta-Ízengúz oldalán, országszerte több kisebb és nagyobb városból is rendeltek már tőlem, valamint Jászberényben és Budapesten két boltban is árulják a termékeimet, valamint Szegeden is kaphatók az általam készített tészták és tallérok. Pécsen a Hajnóczy piacon árulom a termékeimet szerdánként, péntekenként és szombatokként reggel hat órától kora délutánig.

Éttermekbe is van igény a tésztáidra, volt már onnan megrendelésed?

Igen, a pécsi Room Bistroban főznek a termékeimből.

Mik a terveid a jövőre nézve? Tervben vannak új termékek?

Természetesen igen, jelenleg konkrét ötlet nincs, de folyamatosan ötltetelek, hogy bővítsem a termékválasztékot. Ezenkívül pedig gondolatban már megszületett, hogy workshopokat, vagy tanfolyamokat tartsak azoknak, akik szintén szívesen megtanulnának kézműves tésztákat gyártani.

Hol gyártod tésztákat és a tallérokat?

Jelenleg Pogányban a családi házunk legfelső szintjén van a műhelyem, de pontosan azért, mert egyre bővül a kínálatom és egyre több városba, megyébe szeretnék elérni, ezért hamarosan Pécsen fogok bérbe venni egy műhelyt, ahol majd a vásárlók és érdeklődök is megtalálhatnak.

Címlapkép: Schäffer Júlia

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tészta

tésztagép

száraztészta

mesetészta

weisz jakócs emese

házitészta