Csúcsétterem vagy becsalicsárda? Teszten a Kecskeméti Csárda és Borház

Bódogh Gabriella   
  Megosztom
Csúcsétterem vagy becsalicsárda? Teszten a Kecskeméti Csárda és Borház

A város központjától 2 percre található Kecskeméti Csárda és Borházat minden helyi lakos ismeri, kiváló ételeiről és vendégszeretetéről. A HelloVidék ellátogatott ide, hogy tesztelje színvonalát és ételeit. A vendéglátóhely egy több mint 170 éves műemlék épületben található, a vendégek hagyományos ételek közül és magyar borászok széles kínálatából rendelhetik meg az italt a kiválasztott étel mellé.

A csárda Kecskeméten a Kölcsey utcában található a Malom Központtól egy ugrásnyira. Autóval közlekedve kicsit kacifántos a parkolás, de ha valaki nem akar bajlódni, jobban jár, ha a Malom Központ fizetős parkolójában állítja le a kocsi motorját.

A Kecskeméti Csárdára régen jellemző volt, hogy ha valaki megrendelt egy ételt, olyan nagy adagot kapott, hogy alig bírta megenni, ha pedig nem sikerült, akkor hazavihette. Kíváncsiak voltunk, vajon változott-e a helyzet.

A csárda udvarába lépve meglepődhet a régen ide látogató vendég, mert bővítették a területüket. A fedett terasz, valamint az udvaron lévő asztalok és székek feltehetően nem olyan régi fejlesztésük. Körbenézve a vendégeken láthatóan örülnek a bővítésnek, mert mindenki a külső asztaloknál foglalt helyet, ami betudható a jó időnek. A kint fogyasztó vendégek hangulatát tovább fokozza a tetőről lelógó szőlőindák, valamint a kihelyezett, régmúltat idéző berendezési tárgyak, virágcsokrok is. Az udvar további részén a teraszon kívül pedig gondosan nevelt tuják és növények vannak.

Az épület belső terében körbenézve nem változott semmi, az idő vaskereke mintha megállt volna itt. A csárda felszolgálói a betérő vendégtől azonnal megkérdezik, hogy miben segíthetnek, helyben fogyaszt-e vagy elviszi-e rendelését. A helyben fogyasztó vendégekhez a felszolgálók a hely hangulatát idéző népies viseletben viszik ki az étlapot és később a megrendelt ételt.

A Kecskeméti Csárda étlapját előzetesen megnéztem weboldalukon, így konkrét céllal mentem, és rendeltem meg elvitelre az ételt, de lett volna rá lehetőségem, hogy étlapról válasszak. A felszolgáló úriember, aki a rendelést felvette, egy kedves mosoly kíséretében azonnal intézkedett a csomag összeállításáról, a kérdése csupán annyi volt: hidegen vagy melegen kérem-e. Addig, míg a vörösboros marhapörkölt galuskával való összekészítésére vártam, volt időm megvizsgálni, milyen változások is történtek itt a kinti rész bővítésén kívül.

A házhozszállítás lehetősége is fennáll, amit akkor vállalnak el, ha 5 komplett menüt választ valaki, de ebben az esetben már csak 1490 Ft/menü az ára. További meglepetés volt, amikor megtudtam, hogy külső helyszínekre, akár rendezvényekre is kiszállítanak terítéssel és felszolgálással egybekötve.

Amíg várakoztam a marhapörköltre, a felszolgáló megkérdezte, hogy kérek-e hűsítőt, hiszen a kinti időjárás hőmérséklete meghaladta a 35 Celsius fokot. Örömmel elfogadtam, és fogyasztottam el a kis üveges Coca-Colát, amit egy üvegpohárba töltött ki nekem az úriember. Két kiszolgálás közben volt idő egy kis beszélgetésre is, de szinte pillanatok alatt már haladt is tovább, mert a vendégeket nem szabad megváratni az étellel.

A várakozás ideje alatt több alkalommal is megkordult a gyomrom, amikor láttam, hogy milyen ételeket, több személyes tálakat visznek ki a teraszon helyet foglaló vendégeknek. Szerencsére nem kellett sokat várnom, maximum 10 percet, mire végre az én rendelésem is összeállt. A rendelés fizetésekor kérdezte a fiatalember, hogy kártya vagy készpénz. Vidáman vettem elő a Kecskemét Kártyámat, amivel 10% kedvezményt kaptam a végárból.

Kicsit kitérnék erre a szuper lehetőségre, amit már régebben bevezettek Kecskeméten. A Kecskemét Kártyát helyi lakcímmel vagy munkahellyel rendelkezők, valamint az itt tanuló 14 év feletti diákok igényelhetik. A kártya megigénylése első alkalommal 2000 Ft-ba kerül és 1 évig érvényes, majd hosszabbításkor 1500 Ft évente. Legnagyobb előnye, hogy több mint 200 elfogadóhelyen 5-20% kedvezményt biztosít a kártya tulajdonosának. Kifejezetten jólesik az embernek, ha az elfogadóhelyeken, mint a Kecskeméti Csárda és Borház is, a végösszegből lejön 10%. A csárdába betérő vendégnek számításba kell vennie azt is, hogy a kifizetett összeg nem 1 étkezésre elegendő, hanem akár több ember is jóllakhat vele.

Fotó: marhapörkölt galuskával
Fotó: marhapörkölt galuskával

Fizetést követően még egy pillantás erejéig a falra néztem, és mosolyogni kezdtem, amikor olvastam, hogy 2007-ben az év vendéglátója díjban részesültek. Belegondoltam, hogy mennyire megérdemelnék most is ezt a címet.

Miután hazaértem, örömmel állapítottam meg, hogy a megrendelt étel, amiért végül 3500 Ft-ot fizettem, mennyire megérte, ugyanis akkora adagot kaptam a csárda mértékével mérten egy személyre mérve, hogy ketten is jóllakunk belőle.

Évekkel ezelőtt rendeltem utoljára a Kecskeméti Csárda és Borházból marhapörköltet, de most sem csalódtam. A pörkölt ugyanolyan finom, mint korábban, a marhahús csontoktól volt mentes, a hozzáadott galuska pedig szintén finom volt.

Címlapkép: Bódogh Gabriella

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gasztro

csárda

csárdateszt

kecskemét

kecskeméti csárda és borház

műemlék

pörkölt

választék