Ez a nyugati vendégmunkások kedvenc étterme a Balatonnál: teszten a Csillagvár

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Ez a nyugati vendégmunkások kedvenc étterme a Balatonnál: teszten a Csillagvár

A Balaton sarkában, a 76-os út mellett, kissé eldugott, de mégis jól kiszúrható helyen fekszik a Csillagvár étterem. Első ránézésre semmi extra, valószínűleg meg sem állnék itt, ha nem látnám, hogy a két oldalt található, méretes parkolóban szinte mindig rengetegen állnak, ráadásul zömében osztrák és német rendszámú autók. A minőséget kedvelő nyugati szomszédaink jelenléte azért némi garanciával is szolgálhat, ezért a Kis-Balatont meglátogatva szinte egyértelműnek tűnt, hogy egy kora délutáni órában itt fogunk ebédelni. Szóval a HelloVidék ezúttal a balatonszentgyörgyi Csillagvár éttermet tesztelte.

Egyik ismerősöm egyszer úgy jellemezte a balatonszentgyörgyi Csillagvár éttermet, mint egy „McDonalds stílusú gyors megálló”. Nos, ez a kifejezés épp úgy rejthet jó vagy épp nagyon negatív értékelést, de annyit mindenképpen, hogy az embernek felkelti a kíváncsiságát. Szóval úgy döntöttünk, hogy látogatóban a Kis-Balaton Látogatóközpont felé feltétlenül útba ejtjük.

A leírások és beszámolók nem túloztak: a közvetlenül a 76-os közút mellett elhelyezkedő étterem terasza első ránézésre szinte zsúfolásig megtelt. A parkolóba csak egy nagyobb kanyar megtétele után, szinte visszafelé jutunk el, ám a meglepően tágas és bőséges parkolási lehetőségek ezért gyorsan kárpótolnak. Az ajtóban a pincér azonnal segítőkészen megjelent és még választási lehetőséget is kínált. Végül egy olyan asztalt választottunk, ami nem közvetlenül a főút mellett, de nem is a belső terekben található, hanem egy ügyesen kialakított „közbenső” helyiségben. A dizájnra láthatóan nem sokat adtak, a fából készült asztalok és padok az egyszerűséget sugározzák, a lilás és sárgás színben pompázó, kockás terítők pedig a nagymamámat juttatják eszembe. Persze ezt most nem kritikának szánom, hiszen jó eséllyel mindez pont a hagyományos jelleget igyekszik tükrözni, amit majd a felszolgált ételek koronáznak meg. Nem is tévedtem nagyot.

Mert elsőre nagyon úgy tűnik, hogy nem. Az első oldalon a palackozott bor ajánlattal köszöntik a vendégeket: 13 tétel, köztük fehér-, rozé- és vörösborok, leginkább a helyi vagy környékbeli pincészetek kínálatából. Itallap három teljes oldalon, majd jönnek a reggelik, előételek és levesek. Miután délután kettő óra felé járunk, ezért az előbbiek nyilván nem keltik fel az érdeklődésünket, de azért konstatálom, hogy nyolcféle fogás közül választhatnánk a klasszikus tojásos kavalkád és hidegtálak között minden tételben. De nézzük a többit!

Az előételek sorában négy tétel szerepel, ezek közül három 1290 forint, míg egy 1790 forint. A sorból a sok magvas salátaágyon kínált grillezett camembert sajt „lóg ki”, de bruschetta és hortobágyi palacsinta is választható. Tízféle levest szolgálnak fel, 590 és 1890 forint közötti áron: húsleves mindenféle betéttel, gyümölcsleves, bab- és bográcsgulyás és persze halászlé is akad az étlapon. A készételek választéka talán a leginkább bőséges: külön bontották őket vegetáriánus-, halételek-, szárnyasok-, sertéshúsból készült ételek, vad- és marhaételekre, majd ehhez csatlakoznak a saláták és a köretek.

Egy sertéspörkölt galuskával 1690 forint, ugyanez marhapörköltes változatban 1890 forint, de rendelhetünk vadpörköltet is áfonyalekvárral és burgonyakrokettel, ami 2190 forintba kerül. Ha vegetáriánusok vagyunk, akkor a jól ismert rántott gombafejek, rántott trappistasajt, bundázott vagy grillezett camembert a választék, többféle körettel: ezek ára 1490 forint és 1790 forint között mozog.

A hétféle halétel tételei vagy 1990 forintba vagy 2290 forintba kerülnek: itt többféle módon elkészített fogasfilé, pisztráng és ponty szerepel a választékban. A szárnyasok legdrágább étele a kacsamájjal töltött pulykamellfilé lilahagymalekvárral és baconnel töltve 2290 forintért, de néhány száz forinttal olcsóbban kínálják a sokféle módon elkészített csirkemellet (például diós vagy szezámmagos bundában, esetleg vaslapon sütve vagy rántva), és pulykamellet.

Vajon milyen finomságot rejt a szósz?
Vajon milyen finomságot rejt a szósz?

Egy klasszikus cigánypecsenye 1890 forint, a szintén klasszikus bécsi szelet óriás kiadásban szintén 1890 forint. Ugyanebben az árban fut a sertéstarja magyarosan vagy Walter módra. Egy hagymás rostélyos 2190 forint, ahogy a vaslapon sült marhaszeletek is. A vadételek ára 2990 forint.

És ha azt éreznénk valami rejtélyes módon, hogy még mindig nem tudunk választani, akkor lapozzunk tovább az étlapon! Háromféle tál 1990 forint és 5590 forint között, kifejezetten gyermekeknek szánt menüsor Mickey Mouse kedvencétől Donald kacsa favoritjáig, majd jönnek az előrendelésre készült olyan ételek, mint az egészben sült malac párolt káposztával és tepsis burgonyával (35 900 forintért), vagy épp a „Pékné” módra készülő kétszemélyes sertéscsülök (2990 forintért).

De még mindig nincs vége! Street food, tehát óriás gyros tál hasábburgonyával 1590 forintért, Csillagvár burger box és sajtburger box 1490 forintért, óriáslepények 1890 forintért ötféle feltéttel, meg 24 féle pizza 1090 forint és 1690 forint közötti áron.

Kiadós fogás a Csillagvárban
Kiadós fogás a Csillagvárban

A rendelés pillanata nehéz: csirkemellet rendelek szezámmagos bundában és görög salátaágyon, az egyik barátnőm vaslapon sült vad szeleteket vörösboros barnamártással, vajon párolt zöldségekkel és salátaágyon, míg a másik barátnőm csirkés cézársalátát. Kacérkodunk egy levessel, de a pincér óvatosan figyelmeztet, hogy az adagok mérete miatt jól gondoljuk meg a választásunkat. A rendelésünk viszonylag gyorsan megérkezik, az adagot látva tényleg elkerekedik a szemünk: óriási. Az íze mindhárom ételnek remek, az állaga kitűnő, én kicsit küzdök a rengeteg hagymával, de persze ízlése válogatja. Végül dobozt kérünk, hogy elvitelre elcsomagoltassuk a többit. A desszertre gondolni sem merünk. A többi asztalnál is ott sorakoznak már az elviteles dobozok.

Végül kicsit több, mint 8000 forintot fizetünk a három főételért és három házi limonádéért, de ebben akkor benne van már a vacsoránk ára is. Megdöbbenten csippantom le a bankkártyámat, bőséges borravalót adva a pincérnek.

Címlapfotó: Jeki Gabriella

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

étteremteszt

gazstronómia

balaton -part