Ennyivel olcsóbb, ha zöldségre cseréled a húst: itt a matek

HelloVidék   
  Megosztom
Ennyivel olcsóbb, ha zöldségre cseréled a húst: itt a matek

A növényi alapú táplálkozás hazánkban is egyre népszerűbb, sokan egészségügyi okokból, mások fenntarthatósági szempontokból kezdenek nyitni az új étrend felé. Éppen ezért, annak jártunk most utána, hogyan érdemes több zöldséget beépíteni az étkezéseinkbe, illetve milyen alternatívák vannak arra, hogy a húsokat zöldségre cseréljük a receptekben. Lássuk, mit tanácsolnak a szakértők.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Upfield szakértője szerint, könnyen beiktathatjuk az étrendünkbe egészséges növényi alapú opciókat. Mint mondta, sokan ott rontják el az életmódváltást, amikor nagyon drasztikus változtatásokat akarnak egyik napról a másikra bevezetni.

Felhívta a figyelmet viszont arra is, hogy, nem minden növényi étel egészséges vagy fenntartható! Attól még, hogy valami növényi alapú, nem lesz automatikusan egészséges vagy fenntartható. Ehetünk rengeteg rántott zöldséget és cukros vegán süteményt, azonban ettől még nem lesz optimálisabb az étrendünk. Ebben az esetben is nagyon fontos a tudatosság, próbáljunk meg minél színesebb és változatosabb ételeket készíteni olyan szezonális hozzávalókból, melyek hazánkban is megteremnek. Izgalmas fogásokat készíthetünk - például főzelékeket, egytálételeket, krémeket - gyökérzöldségfélékből, tökfélékből és céklából is.

A szakember szerint, ha nyitottak vagyunk a növényi alapú étrendre, bátran kísérletezzünk kevésbé megszokott alapanyagokkal, ételekkel. A csicseriborsó, vagy lencsefasírt például sokaknak kedvelt alternatíva lehet, de ízlés szerint más zöldségekből, hüvelyesekből is készíthetünk ilyen fogásokat. A hagyományos szendvicseket is változatosabbá tehetjük zöldségkrémekkel, hummusszal megkenve, ezeket pedig növényi margarinnal tehetjük tartalmasabbá, hiszen a vitaminok hasznosulása és az íz szempontjából is szükség van zsiradékok fogyasztására. Kísérletezzünk bátran a fűszerekkel és a hozzávalókkal, ha kifogynánk az ötletekből, akkor érdemes a keleti konyha zöldséges fogásai között is nézelődni.

Mit mutatnak az árak?

Természetesen az árak határozzák meg legtöbbször, hogy mi kerül a kosárba, így szemügyre vettük a legkönnyebben felhasználható, sokak által kedvelt zöldségeket. Ehhez az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének adatait használtuk:

  • Ennek alapján azt láthatjuk, hogy a vidéki fogyasztói piacokon a padlizsán 1200 Ft/kg áron kapható. A a szabadföldi sárgarépa 250-450 Ft/kg között mozog, a primőr pedig 200-300 Ft/kg. A lencse 250-300 Ft/kg áron vehető meg.
  • A vidéki nagybani piacok kínálatában a padlizsán legutóbbi ára 550 Ft/kg volt. A szabadföldi sárgarápa ára 140-180 Ft/kg között mozgott, a primőr sárgarépa ára 150 Ft/kg volt. Lencsét pedig 550 Ft/kg áron vehetünk.

Jól látszik, hogy a fogyasztói piacok kicsivel magasabb árakat szabtak ki. Viszont, ahogy mindig tanácsoljuk, érdemes kilátogatni a helyi fogyasztói, termelői piacokra is, hiszen személyesen könnyeb alkudni az árakból, illetve mindig belefuthatunk egy-egy akcióba is.

Miért érdemes őket fogyasztani?

Cukkini:

A cukkini Közép-Amerikából származik, de mára már az egész világon elterjedt. Rokona az uborkának, a dinnyeféléknek és a töknek. A cukkinit gyakorlatilag bárhogyan, bármilyen formában lehet fogyasztani. Készíthetünk belőle főzeléket, levest, salátát, sült-zöldséges egytálat, tölteléket, ránthatjuk, de legegészségesebb és legfinomabb felhasználási módja a grillezés, ami a nyári kerti partik legnagyobb slágere lehet. Alacsony energiatartalma miatt a fogyókúra során is bátran fogyasztható. Ám ez csak egy érv mellette, mutatjuk a többit is. A cukkiniben az a jó, hogy bármely, még a legszigorúbb diétákba is bátran beilleszthető. Energiatartalma alacsony, víztartalma az uborkához hasonlóan magas, viszont kevés zsiradékot és szénhidrátot tartalmaz. Akármit is készítesz belőle, a töknél táplálóbb, de mégsem hizlaló finomság lesz a jutalmad. Kismamáknak, idősebbeknek gondot okozhat a testük különböző pontjain felgyülemlett víz. A vizesedésre oda kell figyelni, hiszen komoly problémákat okozhat és jelezhet. Érdemes ilyenkor a vízhajtó készítmények mellett vízhajtó élelmiszereket is fogyasztani. A cukkini tökéletesen megfelel erre a célra, ezért fogyaszd valamilyen formában minden nap, ha te is hasonló problémákkal küzdesz. A cukkini természetes hashajtó, ezért ha szorulással küzdesz, egyél sokat belőle, hogy megszűnjön a kellemetlenség. Akkor sem kell kerülnöd, ha az emésztéseddel semmi probléma, nem fog hasmenést okozni. Élelmirost- és víztartalma támogatja az emésztést, csökkenti a székrekedést és a puffadást. A cukkini magas ásványi-anyag tartalmú növény, amiben található még C-vitamin és B9-vitamin is. Néhány fogást nyersen is készíthetünk belőle, de gyakoribb, hogy sülve vagy főve tálaljuk. A hőkezelés során természetesen veszít vitamin és ásványi anyag tartalmából, összességében mégis elmondható a cukkiniről, hogy egy nagyon egészséges zöldségféléről beszélünk. A cukkiniben található fitonutriensek antioxidáns és gyulladásgátló tulajdonságokkal bírnak. Nulla zsírtartalma és magas tápanyagtartalma tökéletes alapanyaggá teszi. Rengeteg élelmi rost van benne, amely növeli a telítettség érzését, ezáltal csökkenti a szénhidrátbevitel iránti igényünket, a farkaséhséget. A cukkini héja sok C-vitamint és polifenolt tartalmaz. Ezek támogatják a mellékvese és a pajzsmirigy egészséges működését. Sőt, még az inzulinszintet is szabályozzák.

Padlizsán:

Lila színe miatt a padlizsán mindig is kitűnt a zöldségfélék közül – ez a tápláló finomság a nadragulyafélék családjának tagja, melybe a burgonya, a paradicsom és a paprika is tartozik. Botanikailag gyümölcs, és nem zöldség, ugyanúgy nő, ahogyan a paradicsom. Ám a konyhában, felhasználása szempontjából sokkal inkább zöldségnek tekintjük. Más színes zöldségekhez hasonlóan a padlizsánnak is számos egészségügyi előnye van. A padlizsán rostban gazdag, oldható szénhidrát viszont kevés van benne. Igen hatékony emiatt a vércukorszint szabályozásában valamint a glükóz felszívódásának kontrollálásában. A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők számára ideális választás. Az egészséges padlizsán összetevőinek köszönhetően nagymértékben leviszi a koleszterinszintet és a vérnyomás stabilizálásában is segít – mindezzel hozzájárul a szívproblémák kockázatának csökkentéséhez. A padlizsán káliumtartalma hozzásegíti a szervezetet a megfelelő hidratáltsághoz. Megelőzi a szívkoszorúér-betegségek kialakulását. Vasra mindenkinek szüksége van a szervezet megfelelő működéséhez. Ugyanakkor a felhalmozódott vas sem előnyös – a padlizsánban levő nasunin viszont segít a felesleges vas eltávolításában. Mindezzel csökkenti a szívroham esélyét, azon túl, hogy a szabad gyökök ellen is felveszi a harcot. Az egészséges padlizsán arról ismert, hogy víztartalma magas, míg kalóriatartalma alacsony. Vagyis, ideális a fogyókúrázók számára. Szivacsos szerkezete csak könnyíti a fogyasztását, természetes, nyers formájában is finom. Egészségesen tartja és védi az emésztőrendszert a padlizsán, igen jó rosttartalma miatt. A székrekedést is megakadályozza, és a vastagbélrák kialakulásának esélyét is csökkenti. A padlizsán csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek valamint a stroke kialakulásának esélyét.

Sárgarépa:

Már évszázadok óta fogyasztják az emberek, az egész világon ismert alapanyag. Rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban, kalóriatartalma meglehetősen alacsony, 170 grammban mindössze 62 van. Ez elsősorban szénhidrátból, fehérjéből és zsírból származik. A zöldborsót a többi zöldséggel és hüvelyessel szemben az teszi egyedivé, hogy magas a fehérjetartalma. Például 170 gramm főtt sárgarépa mindössze 1 gramm fehérjét tartalmaz, ugyanakkor 170 gramm zöldborsóban ennek négyszerese található. Mindemellett A-, K-, C-vitamin, valamint folát, tiamin, mangán, foszfor és vas is található benne. Ez még mindig nem minden, hiszen polifenol antioxidánsokban és rostokban is gazdag. Sőt, számos jótékony hatással is bír az embere szervezetre, többek között: hatóanyagai erősítik érrendszerünket, segítik a zsírok és fehérjék lebontását. Ásványi anyagai közül kiemelkedő a vas, kálium, foszfor, kalcium, magnézium, cink és mangán. Különösen magas a kalcium felszívódását és beépülését, valamint a csontok és izmok erősítését, gyógyítását elősegítő magnéziumtartalma. Szabályozza a vérnyomást, az emésztései rendellenességeket. Vastartalma révén segít fáradékonyság, vérszegénység, immunrendszerünk átmeneti gyengesége, tanulási nehézségek esetén. A borsónak alacsony zsírtartalma és kalóriatartalma, így aki diétázik, fogyókúrázik az is bátran fogyaszthatja. Emellett a magas rosttartalom segít a teltségérzet előidézésében, ami megakadályozza, hogy többet együnk a kelleténél.

Csicseriborsó:

Tartalmaz nagyjából 20%-ban fehérjét, 40%-ban szénhidrátot, B1- és B6-vitamint, valamint folsavat. Karotinban is gazdag, valamint E-vitamin is található benne. Ásványi anyagtartalma is kedvező, sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Emészthetősége kiváló, 76-78%-os. Gyógyászati szempontból is érdekes növény, emésztési zavarok, hurut kezelésére használható. A koleszterinszint szabályozására is alkalmazzák. Rendszeres fogyasztásával csökkenhet a szív-, és érrendszeri megbetegedések kialakulása is. A csicseriborsó élelmirost tartalmának köszönhetően kiváló székrekedés megelőzésére, illetve kezelésére. Kutatások igazolják, hogy pektintartalma miatt csökkenti az étkezések utáni gyors vércukorszint-emelkedést, ezért a cukorbetegek számára is előnyös. Fokozott fehérjetartalmának köszönhetően gyakran fogyasztják sportolók, idősek is. Alacsony zsír- és magas rosttartalma miatt fogyókúrázóknak is melegen ajánlott.

Lencse:

Jót tesz az egészségünknek és immunrendszerünknek, ha növeljük étrendünkben a növényi élelmiszerek arányát. A hüvelyeseket illetően sajnálatosabb a helyzet, hiszen nem fogyasztunk eleget a szakértők szerint. Annak ellenére, hogy ilyen magas a tápértékük, a világ legtöbb részén a fogyasztásuk stagnált az elmúlt 30 évben, főleg kontinensünkön, ahol a napi egy főre jutó érték nem haladta meg a 7,5 grammot. Pedig a hüvelyesek értékes növényi fehérjéket és aminosavakat tartalmaznak, és az egészséges étrend részeként segítenek az elhízás, illetve egyes krónikus betegségek, mint a diabétesz, szív- és érrendszeri betegségek és a rák visszaszorításában. Éppen ezért ajánlott lencsét is fogyasztani.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

cukkini

répa

csicseriborsó

gyökérzöldségek

cékla

tökfélék

lencse