Eddig fillérekért vettük, most egy vagyonba kerül: a húséval vetekszik egyes hüvelyesek ára

HelloVidék   
  Megosztom
Eddig fillérekért vettük, most egy vagyonba kerül: a húséval vetekszik egyes hüvelyesek ára

Világszinten és Magyarországon is nagyon kevés hüvelyest fogyasztanak az emberek, a magyaroknak mindössze 43 százaléka sorolja a preferált zöldségek közül az első három helyre ezeket. Pedig amellett, hogy számos jótékony hatással rendelkeznek, egész évben kaphatók és viszonylag jó áron beszerezhetők. Most annak jártunk utána, hogy mennyibe kerülnek egyes termékek, illetve miként érdemes raktározni őket, ha hozzájutunk egy nagyobb mennyiséghez.

Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy jót tesz az egészségünknek és immunrendszerünknek, ha növeljük étrendünkben a növényi élelmiszerek arányát, legtöbben azonban még mindig nem vesszük komolyan a zöldség-és gyümölcsfogyasztás fontosságát. A hüvelyeseket illetően még sajnálatosabb a helyzet.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Viktoria Kalinin, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének Európáért és Közép-Ázsiáért felelős kommunikációs szakértője szerint a hüvelyesek értékes növényi fehérjéket és aminosavakat tartalmaznak, és az egészséges étrend részeként segítenek az elhízás, illetve egyes krónikus betegségek, mint a diabétesz, szív- és érrendszeri betegségek és a rák visszaszorításában. Annak ellenére, hogy ilyen magas a tápértékük, a világ legtöbb részén a fogyasztásuk stagnált az elmúlt 30 évben, főleg kontinensünkön, ahol a napi egy főre jutó érték nem haladta meg a 7,5 grammot.

A Bonduelle saját felmérést készített arról, milyen és mennyi hüvelyes zöldséget fogyasztunk. Közleményükben a cég idézte a FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete) 2019-es adatait, amely szerint világszerte átlagosan naponta 21 gramm hüvelyest fogyaszt a lakosság fejenként, ez a napi fehérjebevitel 6, a napi energiabevitel 3 százalékát teszi ki. Az arány az elmúlt három évtizedben stagnált.

A gyártó országos reprezentatív kutatását az NRC készítette 2019. októberében, a kutatást a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének segítségével állították össze. A zöldségfogyasztási és étkezési szokásokra irányuló kérdőívet ezer 18-59 év közötti válaszadó töltötte ki.

A hüvelyesek alacsony arányú fogyasztása gazdasági, történelmi és társadalmi-kulturális okokra vezethető vissza, a kutatásából azonban kiderül, hogy a jelenségben szerepet játszhat a fagyasztott és konzerv zöldségek mellőzése is. A megkérdezettek 66 százalék ugyanis a friss zöldségeket részesíti előnyben a főzés során a konzerv és fagyasztott termékekkel szemben, ezáltal sok hüvelyest csak időszakosan van lehetőségük felhasználni. Konzervként 42 százalék, fagyasztva pedig csupán 47 százalék fogyaszt legalább hetente zöldséget, így a válaszadók több mint fele a téli időszakban nélkülöz az étrendjéből sokféle hüvelyest - mutatott rá a kutatás.

Pedig könnyen tárolható és gyorsan elkészíthetők

Az árakat tekintve megnéztük az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Ár Információs Rendszerer adatait. A brutális áremelkedés jól látható. Van olyan termék, amely a duplájába kerül idén, mint az elmúlt évben.

A vidéki fogyasztói piacokon:

  • a borsót tavaly októberben még 450-550 Ft/kg áron vehettük meg, idén már 660-780 Ft/kg áron adják.
  • Zöldbabot tavaly 950-1000 Ft/kg-ért, idén már 950-1000 vehetjük meg.
  • A tarka babot tavaly 1000 Ft/kg áron adták, idén 2000 Ft/kg áron.
  • A fehér babot tavaly októberben 1000 Ft/kg áron kínáltál, idén 2000 Ft/kg áron.
  • Lencsét tavaly 750 Ft/kg áron adták, idén már 880-1190 Ft/kg áron kaphatjuk meg.

A nagybani piacok esetében a következő árakat láthatjuk:

  • A borsó tavaly 300-350 Ft/kg áron vehettük meg, idén már 650 Ft/kg áron kapható.
  • A zöldbab 650-900 Ft/kg áron vehetjük meg.
  • A tarka és fehér babot tavaly 800 Ft/kg áron vásárolhattuk meg, idén már 1250 Ft/kg az áruk.
  • A lencsét tavaly októberben 350- 550 Ft/kg áron kaphattuk meg, idén már 780 Ft/kg áron szerezhetjük be.

Mi a helyzet a tárolással?

Bab tárolása

Mielőtt eltennénk a babot, érdemes egy estére beáztatni, majd megfőzni. Ha kihűlt, nincs mást teendő, mint kimérni a megfelelő adagokat, annak alapján, egy főzés alkalmával mennyit használunk fel belőle. Ha azt szeretnénk, hogy a bab megőrizze frissességét, tároljuk légmentesen záródó edényben vagy erre készült műanyag zacskóban. Ez azért fontos, mert ezek a tárolási módszerek hosszabb ideig tartják frissen a babunkat. Hűtőben tárolva így pár nap múlva is fel tudjuk használni.

A másik opció a fagyasztás, így a bab még tovább tárolható. Ehhez ugyan úgy használhatunk tárolóedényt vagy fagyasztásra alkalmas zacskókat. Fontos tudni, hogy a bab körülbelül egy hónapig eláll a fagyasztóban, ezért érdemes a csomagolásra feljegyezni a dátumot, amikor eltettük.

Borsó tárolása

Mielőtt a borsót elraktároznánk, a kívánt mennyiséget meg kell főznünk. Egy lábasba tegyünk fel legalább két liter vizet, majd forraljuk fel, ezután adjunk hozzá egy kanál cukrot. Amikor a víz felforrt, kapcsoljuk le alatta a melegítést, majd jöhet bele a borsó. Legalább 5 percig hagyjuk benne melegedni a borsót, majd szűrjük le róla a vizet és hagyjuk kihűlni. Ha ezzel megvagyunk, kezdjük adagolni tárolóedénybe vagy zacskóba. Ha ezzel megvagyunk, mehet a hűtőbe vagy a fagyasztóba. Fagyasztva akár egy évig is lehet fogyasztani.

Lencse tárolása

Kevesen tudják, hogy nem csak zacskóban, dobozban, üvegben tudjuk tárolni ezt a hüvelyest, hanem hasonló módon is, mint a borsót meg a babot: először be kell áztatni egy estére, majd utána meg kell főzni. Ezután a hűtőben, tárolóedényben 3-5 napig eltarthatjuk. Vagy választhatjuk a fagyasztást, amivel sokkal tovább, akár egy-két hónapig is eltárolhatjuk a lencsét. Fontos, hogy itt is érdemes adagolni, akkora adagot elcsomagolni, amit egy kiolvasztás alkalmával fel is fogunk használni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

bab

lencse

alapanyag

főzés

áremelkedés

infláció

hüvelyesek