Kiderült a mekis saláta titka: ilyen egyszerűen készítheted el otthon, fillérekből

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Kiderült a mekis saláta titka: ilyen egyszerűen készítheted el otthon, fillérekből

A mostani zöldségárak mellett sem számít drága fogásnak a shaker-saláta, ráadásul, ha jó alapanyagokkal pakoljuk meg, egészséges és laktató étel. Még spéci pohár sem kell hozzá, elég egy műanyag doboz, 15 szabad perc, és már kész is a remekbe szabott összerázós salátánk!


 


 

Jó pár éve annak, hogy megszűnt a Mekiben az úgynevezett „összerázós” Cézár saláta. A műanyag poharat (ebben volt a saláta) a gyorséttermi láncban papírdobozra cserélték, de a „shaker-saláta”, mint műfaj, azóta sem ment ki a divatból. Sőt! Ennél egyszerűbb és egészségesebb fogást nem is tudunk magunknak kreálni, negyedóra alatt kész, és ha mi válogatjuk hozzá a belevalókat, akkor elég olcsón ki lehet hozni ezt a szuper ebédet. Irodában, strandon, vonaton csak előkapjuk, egy kis rázogatás után már lehet is fogyasztani!

Egyre népszerűbb főfogás a saláta

A saláta már nem azt a szerepet tölti be, mint 15-20 évvel ezelőtt. Egyre népszerűbb, főfogásként, önmagában is, beépült a hazai fogyasztók mindennapi életébe. A magyaros konyhában a primőr fejes saláta (ecettel, sóval, olajjal ízesítve) még mindig top helyen szerepel, de az utóbbi évtizedben számos új salátaféle is meghódította a szívünket (és a gyomrunkat). Mind közt a római saláta az egyik legízletesebb, amit egyébként már a középkor óta termesztenek a mi vidékünkön is, de az újabb fajták között a legnépszerűbb kétségtelenül a jégsaláta. (Úgy tudjuk, ezt is, ahogy az összerázást, a rendszerváltás után a Mcdonald's hozta divatba.) Ma már mindenütt, kisboltokban, szupermarketekben, piacon kapható a jégsaláta, de mi magunk is próbálkozhatunk a kiskerti termesztésével.

A jégsaláta nem kapott ársapkát, pedig megérdemelte volna…

A nagybani piacok február eleji kínálatában a következő salátafélék szerepelnek:

  • Fejessaláta hazai I. oszt. db: 225 Ft - 250 Ft
  • Jégsaláta import I. oszt. db: 680 Ft - 720 Ft

Persze a nagyobb áruházak is kínálnak jégsalátát, ára jellemzően most, február elején 700 Ft körül mozog. Tavaly ilyenkor 400-500 forintos árakon lehetett kapni, ami azért, bárhogy is számoljuk, egy év alatt közel 20-30%-os drágulást jelent.

Az igazi összerázós salátába azonban más zöldség is kell reszelni, amelyek ára szintén az egekbe szökött - de erről korábban itt írt a HelloVidék. Ha sietve akarjuk összeállítani a salátánk, szóba jöhetnek még az előre csomagolt keverék-saláták, amelyekből a szupermarketekben szintén nagy a választék. Praktikus, mert nem nekünk kell tisztítani, vagdosni a zöldeket, de nyilvánvalóan megkérik az árát:

  • Eisberg Betyár friss saláta- és zöldségkeverék 190 g: 499 Ft / 2 626 Ft/kg (Tesco)
  • SPAR Korall Mix salátakeverék 180 g: 529 Ft / 2 938,89 Ft/kg (Interspar)
  • SPAR Enjoy olasz saláta 160 g: 759 Ft / 4 743,75 Ft/kg (Interspar)
  • Salátamix klasszikus, 130 g: 279 Ft / 2 146 Ft/kg (Aldi)
  • Auchan Kedvenc Díva salátamix 150 g: 409 Ft / 2 727 Ft / 1 kg (Auchan)
  • Auchan Kedvenc Százszorszép salátamix 100 g: 269 Ft / 2 690 Ft / 1 kg (Auchan)

Egy shaker kiválóan alkalmas dobozolásra is

A shakereket legtöbben fehérje turmixok elkészítésére, szállítására használják, pedig ezek a kis keverőpalackok sokkal több mindenre jók! Egy shaker kiválóan alkalmas dobozolásra is! Vihetsz benne magaddal kész levest, mert tökéletesen zár és nyugodtan beteheted a mikroba mielőtt elfogyasztod. Vagy előkészíthetsz benne levesalapot, amit fogyasztás előtt csak fel kell önteni forró vízzel. De készíthetsz benne salátát is! Sőt, ma már külön spéci saláta shakert is lehet kapni, amit online piactéren 1190- 2000 forintért lehet kapni.

Íme, egy tuti alaprecept

A fűszerezett csirkemellet olajban kisütjük, majd hagyjuk kihűlni, aztán szeletekre vágjuk. A jégsalátát durván felaprítjuk, tehetünk mellé római salátát is. Reszelhetünk céklát, sárgarépát és egy kis zellert is. Vághatunk majd bele cherry paradicsomot, de szórhatunk a salátára egy kis lenmagot vagy szezámmagot. A "shaker-saláták" lehetséges összetevőinek sora, illetve ezek variációi gyakorlatilag végtelenek: zöldségek, hüvelyesek, magvak, tofu, rizsfélék mind mehetnek bele.

A következő lépés az, hogy rétegezzük a kívánt hozzávalókat a shakerbe, ilyen sorrendben:

1. réteg – öntet: a kedvenc salátaönteted, olíva vagy egyéb magolaj citromlével, de mehet bele joghurt is

2. réteg – friss zöldségek: paradicsom, uborka, lila hagyma, spárga, zeller, paprika, répa

3. réteg a felcsíkozott sült csirkemell vagy főtt zöldségek: gomba, cukkini, bab, lencse, borsó, kukorica, brokkoli)

4. réteg - plusz proteinforrás: tofu, sült szejtán, vagy ízlés szerint sajtok (például parmezán)

5. réteg - gabona: előre megfőzött rizs, tészta, quinoa vagy kuszkusz

6. réteg - ropogós hozzávalók: magvak és levélzöldségek, pl. saláta, spenótlevél vagy rukkola, pirított kenyérkocka

Aztán tegyük rá a tetejét, majd lehet összerázni!

@la.saladroll ada yg balu nihhh... SHAKE SALAD ??? #shakesalad ♬ suara asli - La Salad Roll

Dobozban is meg lehet csinálni!

Ha munkahelyre megyünk, csak összedobjuk a hozzávalókat reggel, aztán az irodai konyhában nincs más dolgunk, mint rázogatni:

@zoldlevelecske Ti összerázzátok a salátátok??#zöldlevelecske #zöldlevelecskesalátaműhely#szeged#saláta#shakeshake#healthy #healthyfood ♬ Shake Shake Shake - Mário Pop's Band

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gasztronómia

shaker saláta

shaker

egészség