Már nem éri meg helyben főzni: egekbe szökik a cukrászdákban a fagyi ára?

HelloVidék   
  Megosztom
Már nem éri meg helyben főzni: egekbe szökik a cukrászdákban a fagyi ára?

Az energiaválság és az infláció együttes erővel kényszerítette térdre a teljes vendéglátóipart, a nehéz gazdasági helyzet elől pedig a cukrászdák sem tudtak menekülni. Helyben fagylaltot készíteni ma már rizikós vállalkozás, és egyre többen ismerik fel, hogy külső forrásból jóval költséghatékonyabb fagylaltot árulni, ráadásul így a szolgáltatás minőségén is nagyságrendekkel lehet javítani. Mindeközben a vásárlók is egyre tudatosabbá válnak, a drágulás miatt joggal várják el, hogy minőségi termékeket fogyasszanak - olvasható a Manna Ice sajtóközleményében.


 

2023-ra eljutottunk oda, hogy a fagylaltkészítés önerőből rendkívül nehezen megtérülő befektetés lett, és a legtöbb cukrászda számára fenntarthatatlan. Kevesen tudják, de a fagylaltgyártás nagyságrendileg ötezer kilogramm, azaz megközelítőleg 125 ezer gombóc értékesített mennyiségnél válik nullás elszámolásúvá, ami hatalmas tétel.

Tuza Gyula az országszerte közel 200 partnerrel rendelkező Manna Ice - Isteni finom! fagylaltok értékesítési vezetője az okokat részletezve arról beszélt, a cukrászdák helyzetét nehezíti, hogy sokan nem veszik figyelembe a fagylaltgyártás esetén fellépő költségeket, ahol nem csak egy bolti eladói területet és egy háttértárolót kell kialakítani, hanem a gyártáshoz szükséges üzemrészt is.

Ebben az üzemben meg kell felelni a hatályos élelmiszerbiztonsági jogszabályoknak. Minőségbiztosítási rendszert kell kialakítani, a gyártott termékek nyomon követhetőséget biztosítva, az esetleges reklamációk kivizsgálásához. Emellett komoly kiadást jelentenek a mindennapi működtetéshez szükséges megfelelő végzettséggel rendelkező személyek bér és járulékköltségei, amik a szezonális munkavállalás miatt magasabbak, mint akinek egész éves munkát tudnak biztosítani a cégek

– mutatott rá a szakember.

Mint fogalmazott, az alapanyagok készletezése majd a késztermékek tárolása is beruházást igényel. Ehhez jönnek hozzá az egekbe szökő rezsiárak, valamint az, hogy folyamatos innováció szükséges mind a termékek, mind a géppark tekintetében annak érdekében, hogy ne veszítsék el a cukrászdák, egyedi fagylaltgyártók a vásárlóikat. Mindezek alapján kijelenthető, hogy magas az anyagi megtérülés kockázata a fagylalt manufakturális gyártásának.

Tudatosabbak a vásárlók

Tuza Gyula szerint ma már egyre több cukrászda ismeri fel, hogy külső forrásból jóval költséghatékonyabb fagylaltot árulni, ráadásul így a szolgáltatás minőségén is nagyságrendekkel tudnak javítani.

A vásárlók is egyre tudatosabbak, a fagylalt drágulásával joggal várják el, hogy minőségi termékeket fogyasszanak. A mai fagylaltoknál a minimum, hogy tartalmazzanak valódi gyümölcsöket, csokoládét, vagy egyéb textúrákat és nem mellékes, hogy egyre szélesebb réteg keresi a hozzáadott cukrot, laktózt, vagy glutént nem tartalmazó termékeket. Ezek gyártása pedig szakképzett munkaerőt és elhivatott szakember gárdát, felkészült üzemet kívánnak meg”

- mondta Gyula, majd hozzátette, habár nehéz a helyzet, a szakma bizakodva tekint a jövőbe, mert nincs, olyan élethelyzet, amit a fagylalt, azaz a desszertek királynője ne tehetne jobbá. A Manna Ice - Isteni finom! ezért folyamatosan fejleszti technológiáját, logisztikai szolgáltatásaikat, hogy partner hálózatuk lefedettsége az ország minden szegletébe elérjen, így mindenki minőségi fagylalthoz juthasson.

A cég a társadalmi felelősségvállalást is rendkívül fontosnak tartja, és hisz abban, hogy a fagyi mosolyt csal mindenki arcára, ezért a Fagyizz Egy Mosolyért májusban! kampány során 2023. május 1. és 31. között minden kiló fagyi után 25 forintot adományoz a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fagyi

fagylalt