Indul a libafesztivál: ezekkel a csodás programokkal várják a felnőtteket, gyerekeket
Libából készült ételek versenyével, jubileumi néptánctalálkozóval, Ludas Matyi sakk- és futóversennyel, baromfitermékek vásárával és libamakett-festésével is készülnek a huszonötödik libafesztiválra szeptember közepén Kiskunfélegyházán. Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója a programokat sorolva elmondta: a jubileumi libafesztivál szeptember 13-án A kelme titkai című Csordás Katalin viseletkészítő népi iparművész és Szabó Árpád pliszírozó viseletkészítő, illetve Rapavi Réka fotográfus népművészeti kiállításmegnyitójával veszi kezdetét.
A kisgyermekes családokat játszó- és táncházon kívül, fotószínházzal és fakörhintával, Szalóki Ágnes koncertjével, a Langaléta Garabonciások gólyalábas produkciójával, a Fitos Dezső Társulat táncszínházi előadásával, a Móra-udvarban pedig bábszínházi előadásokkal, játékos feladványokkal, és különféle kézműves foglalkozásokkal várják. A Holló László Képzőművész Kör tagjai libamakettfestést hirdetnek, de Kiskunfélegyházára érkezik a vármegyei önkormányzat „Meseföld” élménybusza is.
Finom falatok libából
A Ki mit tud sütni-főzni a libából? elnevezésű megmérettetés zsűrijének elnöke és a verseny házigazdája Bede Róbert mesterszakács és Szőke András filmrendező, humorista lesz. A versenyzők sültek, pörköltek, levesek, illetve egytálételek kategóriában nevezhetnek és ezúttal is kiválasztják a legszebb szakácsnét.
Idén rendezik meg a Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében szeptember 14-én a tizedik Kunsági Néptánc Találkozót, amelyre Csongrádról, Galgahévízről, Lakitelekről, Kiskunmajsáról, Szegedről és Szegvárról is várnak együtteseket a helyi csoportok mellett. A fesztivál jellegéhez igazodva lesz városnéző túra az idén 250 éves városban, libasimogató, Kézművesek utcája kirakodó vásárral és kézműves bemutatókkal, szerveznek Ludas Matyi sakk- és futóversenyt, véradást, valamint egészségügyi szűrést és tanácsadást.
Nem csak ételek lesznek, hanem koncertek is
A gasztronómiai programsorozat kínálatát ezúttal is ismert előadók és együttesek színesítik. Pénteken este Engem nem lehet elfelejteni - Szenes Iván 100 címmel emlékestet tartanak a Don Lázi Swingtet, Szulák Andrea és Vastag Tamás közreműködésével, másnap pedig a Kaukázus Rézágyú koncertjét élvezhetik az érdeklődők. A színpadra lépők között lesz még a Csík Zenekar és a Bagossy Brothers Company.
A programsorozathoz kapcsolódva péntek délelőtt a víziszárnyas-ágazat helyzetéről, állategészségügyi, termelési és piaci kérdéseiről szakmai tanácskozást szerveznek a kiskunfélegyházi városházán. A 12. alkalommal megszervezett találkozón a termelők, a feldolgozók, az ágazathoz szorosan kapcsolódó iparágak, mint a takarmányipar, kereskedelem és a marketing is szerepet kap. Kiskunfélegyházán és környékén ma is sokan élnek libatartásból, -hízlalásból vagy -feldolgozásból, így családok százai kötődnek valamilyen módon a libához. Munkájuk és az általuk teremtett érték előtt is tisztelegnek a két és fél évtizede életre hívott gasztronómiai és szórakoztató fesztivállal. A fesztivál programjai ingyenesek.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)