A legspórolósabb konyha, ami tele van ötlettel és leleménnyel: íme a sváb ételek titka

HelloVidék   
  Megosztom
A legspórolósabb konyha, ami tele van ötlettel és leleménnyel: íme a sváb ételek titka

A svábok konyhája takarékos, gondos, leleményes és kreatív, ahogy ők maguk is. Gasztromesék sorozatunkban most a kedvenc sváb receptjeinket mutatjuk meg.

A történelmi Magyarország területén élő németeket rendszerint sváboknak hívjuk. A német paraszti konyhából nem maradhatott ki a burgonya, a liszt, a káposzta, a zsír, néhol a füstölt hús, illetve minden, ami megterem a ház körül, és amit abban az évben a spájzba betakarítottak. A hús viszonylag ritka és kevés volt, de disznóölést azért minden évben tartottak, legalább egyszer. Ezt osztották be, és mindent abban a sorrendben fogyasztottak, ahogy a szavatossága diktálta. Rengeteg volt a nudli, a knédli, a gombóc, a savanyított káposzta, a grízes vagy diós tészta, a túrót és a mákot viszont eladták, mert jó ára volt a piacon.

Egyszerű rántott leves kis zsírral, köménymaggal, liszttel, őrölt pirospaprikával, némi tésztával felfőzve, ennyi volt az egész. Jól esett a gyomorba, és – takarékos nép lévén - kevesebb fogyott a másik féléből. A precizitás és a mennyiségek pontos kiszámolása volt mindennek az alapja, lett légyen szó akár a töltelékről, akár bármi másról.

A sváb terülj-terülj asztalka a leleményesség mutatója volt egy háznál. Olyan látványos és gazdag ételeket készítettetek a legolcsóbb alapanyagokból, mint a Szarka Zsófi és Wurmbrandt András, a HelloVidék Gasztromesék sorozatának szerzőpárosa által nemrég bemutatott káposztás egytálétel. Egy szelet szalonna aprítva, pár karika kolbász, és fejedelmi ízek kerültek az egyébként ’csak’ gombócos káposztába. Éppen ilyen volt például a "rázalék" is, ami főtt krumplival összekevert nokedli volt zsírosan, a tetején vajban sült kenyérmorzsa ropogóssal.

Sváb kifli (más néven: sörkifli)

Bevásárló lista (64 db sváb kiflihez):

  • 500 g finom búzaliszt
  • 30 g friss élesztő
  • 2 kk só
  • 1 ek cukor (púpozott, kristály)
  • 1 db egész tojás + 1 sárgája
  • 1 ek vaj vagy zsír
  • 320 ml langyos tej (2.8%)

Rétegezéshez: 3 ek zsír

Tetejére: köménymag, 1 egész tojás a lekenéshez

A sváb kifli elkészítése:

Az élesztőt kikeverjük a cukorral, ami másodperceken belül folyékonnyá válik. Felöntjük a langyos tejjel, meghintjük egy kanál liszttel (az 500 grammból) és 10 perc alatt, meleg helyen felfuttatjuk. Hozzáadjuk az összes többi hozzávalót és 10 percig intenzíven, kézzel vagy robotgéppel, dagasztjuk. Letakarjuk, és kelni hagyjuk 40 percig. Ezután átgyúrjuk, és újabb 20 percig pihentetjük. Egy nagy, lisztezett felületre kiborítjuk, 8 részre elosztjuk, gombóccá formázzuk.

Pihentetés nélkül mindegyiket külön-külön kinyújtjuk, megkenjük a puha zsírral vékonyan, 8 részre vágjuk, feltekerjük kiflikké, és a tepsire helyezzük. Itt a tepsiben pihentetjük még 20 percig, ezután felvert tojással lekenjük, köménymaggal megszórjuk, és előmelegített, 190 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. Az adag 3 tepsiben fér el. Estére érdemes dobozba tenni őket, vagy dupla konyharuhával letakarni, hogy ne szikkadjanak meg.

Káposztás egytálétel

Bevásárló lista (2 főre):

  • 300 g savanyúkáposzta
  • 4-6 gombóc
  • 4-6 karika kolbász
  • 2 szelet szalonna
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 dl tej
  • 1 kk pirospaprika
  • olaj
  • tejföl ízlés szerint

A sváb káposztás egytálétel elkészítése:

Egy tűzálló lábasban megpirítjuk a hagymát, azon a káposztát, fokhagymát, majd a húsféléket. A tál aljába rendezzük mindezt, és gombócokat vagy főtt krumplit teszünk közéjük. Felöntjük tejjel és ugyanannyi vízzel, majd sütőben 30 perc alatt 200 fokon megsütjük, vagy fedő alatt a tűzhelyen összefőzzük. A végén tejföllel, kiflikkel tálaljuk.

Maradj velünk legközelebb is, és ismerj meg még több titkot a magyar gasztronómiából!

A Gasztromesék következő részében a Zsófi és András kedvenc böjti ételét, a sült krumplikását fogja elkészíteni kacsazsírral, tejföllel.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gasztromesék

gasztronómia

sváb

sváb konyha

recept