Filléres finomság a hó végére: ezt a család miden tagja imádni fogja

HelloVidék   
  Megosztom
Filléres finomság a hó végére: ezt a család miden tagja imádni fogja

Nagymamáink tapasztalata szerint, ahol sok gyerek volt, ott gyakran került kalács az asztalra. Nem csoda, hiszen gazdaságos, szapora, és ráadásul tökéletesen passzolnak a szezonális zöldségekhez, gyümölcsökhöz. Egy jól készített, tartalmas, húsos, kalács, akár ma is megállja helyét ebédként, vagy vacsoraként. Éppen ezért mutatunk néhány receptet, amit érdemes elkészíteni.

Lepény vagy kalács?

Mielőtt összezavarodnánk az elnevezésekben, jobb, ha már az elején tisztázzuk, mi, micsoda. A lepény több helyen összefonódott a kalács tésztájának receptúrájával, hiszen megismertük a zsiradékok helyes használatát, és az élesztő is kapható ma már bárhol. Ettől függetlenül a lepény szót korábban használták, Szigetközben pedig minden lapos, sült tésztát lepénynek neveztek. Ma már a kalácstésztából is készülhet lepény, és fordítva is.

A kalácsok tésztája inkább tojásos, vajas, puhák, illatosak, enyhén édeskések, kívül pedig ropogósak. A lepények tésztája keményebb volt, de ma már azt is puhábban, levegősebben szeretjük. Mindenesetre bármilyen feltétet tehetünk rá, nem tévedünk. Praktikus ebéd nagyobb családok számára is, mert többféle ízesítéssel, nagy adagban mindenki jól lakik vele. Ahhoz viszont, hogy tökéletes fogást készíthessünk, kezdjük azzal, hogy elkészítjük a tökéletes kalács alaptésztáját!

Kalács- alaptészta recept

Hozzávalók (5 tepsi kalácshoz):

  • 1,5 kg finomliszt, átszitálva
  • 4 db egész tojás + 1 tojás sárgája
  • 450 ml étolaj
  • 2 ek porcukor
  • 1 ek só
  • 1.5 csomag porélesztő
  • 750 ml tej

Elkészítés:

Előző este készítjük, és hűtős kelesztéssel. Amennyiben aznap szeretnénk sütni, bátran használjunk friss élesztőt, amit a tej egy részében, cukorral felfuttatunk, így folytatjuk a dagasztást. A kalácstésztához a lisztet, a tejet, a tojást, a porélesztőt, a cukrot egy nagy tálba tesszük, és vagy kézzel vagy robotgéppel simára dagasztjuk. Mikor összeállt, hozzáadjuk a sót, és az olaj egy részét. Az olajat 3 részben adjuk hozzá, miközben folyamatosan eldolgozzuk az előző adagot.

Szép, nem ragadós, sima tésztát kapunk, amit egy nagy tálba teszünk (háromszorosára nő majd), fóliával és konyharuhával alaposan lefedünk. 8 óra múlva elővesszük, 2 órát hagyjuk a konyhapulton felmelegedni. Ezután kezdünk el vele dolgozni. 5 gombócra vesszük, ezeket letakarjuk, és egyesével kezdjük őket formázni, tölteni, sütni. A kalácsokat sütés előtt nem kell lekenni semmivel, mert a sok tojástól, olajtól, ami benne van, szép pirosra sülnek.

Hajtovány – a legegyszerűbb kalács

Szinte kötelező zománcozott kis tepsiben készíteni. Abban gusztusos, és abban fér el jól. Egy gombócnyi kalácstésztát kinyújtunk ovális formára, az egyik felébe először pörcös kacsazsírt teszünk 2 evőkanállal, majd megsózzuk, és még 2-3 evőkanálnyi tejfölt teszünk ré. Ráhajtjuk a tetejét, a széleit lenyomkodjuk, majd újra meghintjük egy kis sóval a kalácsot. Sütőben, 40 perc alatt, 180 fokon pirosra sütjük.

Kapros túrós – a régi - új klasszikus

Az egyik legexotikusabb verzió, pedig legalább 150 éve készítik. Nagy érték volt ez a lepény, mert a túróhoz nem mindenki jutott hozzá mindig, csak akinek tehene volt, a kapor viszont feldobta és különlegessé tette az ízét. A kalácstésztát kinyújtjuk enyhén olajos felületen, majd egy sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, ahol még a kezünkkel újra kihúzzuk a tészta széleit, mert összeugrik. A túrós töltelékhez fél kg túrót, 1 db tojást, 1 kk sót, 1 kk cukrot, egy citrom reszelt héját, és egy kis csokor aprított kaprot keverünk össze. Ráhalmozzuk , és 180 fokon, 40 perc alatt megsütjük.

Kenyérlángos- a fesztiválok sztárja

A fesztiválok sztárja, amit otthon fillérekből, jó háziszalonnából elkészíthetünk. A kalácstésztát kinyújtjuk ujjnyi vastagságúra, majd fél liter tejföllel megkenjük, megsózzuk, és 2 fej kockázott lila hagymát, majd 30 dkg füstölt szalonnát teszünk rá. Mikor megsült, friss petrezselyemmel szórjuk meg,180 fokon, 40 perc alatta sütjük meg.

Gyümölcsös-fahéjas lepény

Az igazán ragacsos, illatos lepény, amit mindig abból készítünk, ami éppen akad. Tavasz végén érdemes a kompótokat erre tenni, a fagyasztóba eltett gyümölcsöket rárakni, de a legjobb majd a friss sárgabarackból, meggyből, szilvából. A kinyújtott kalácstésztára sorba rakjuk, belsejükkel lefelé a gyümölcsöket. Meghintjük 15 dkg kristálycukorral és 1 ek őrölt fahéjjal. 180 fokon 40 perc alatt megsütjük.

Maradj velünk legközelebb is, és ismerj meg még több titkot a magyar gasztronómiából!

A Gasztromesék pénteki folytatásában Zsófi és András egyik szomszédos országunk legjobb receptjét hozz el. Ennek mentén a szlovák konyha leglaktatóbb fogását, a szotéval töltött görhöny mutatják majd be. Nagyon várjuk már az új receptjeiket!

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kalács

kalács recept

lepény

lepény recept