Veszély a termőföldeken: fogynak a mikroorganizmusok

Liszkai Attila   
  Megosztom
Veszély a termőföldeken: fogynak a mikroorganizmusok

Mindenáron meg kell tartani a magyar termőföldek termőképességét, hívta fel a figyelmet a Vas Megyei Agrárkamara - írja a Magyar Idők.

Nagy István szavai szerint az elmúlt ötven évben 90 százalékkal esett vissza a talajban lévő mikroorganizmusok száma, a szerves tápanyagok pótlását el kell végezni annak érdekében, hogy a termőképesség ne csökkenjen, hanem ismét növekedjen.

Nyugat-Európában 30-40 százalékkal magasabb termésátlagot tudnak elérni egyes termelők, és ez nemcsak a felhasznált műtrágya mennyiségén múlik, hanem a talaj termőképességének megőrzésén és a bányászati ipari ásványi anyagok használatán is.

Külön problémát jelent, hogy az agráriumban különvált egymástól az állattenyésztés a növénytermesztés, mert miközben a növénytermesztőknek szerves trágyára lenne szükségük, az állattenyésztőknek az okoz súlyos gondot, hogy miként kezeljék, tárolják, vagy dolgozzák fel azt.

Itt az ideje megszervezni, hogy a két tábor egymásra találjon, éppen ezért elő kell írni, hogy mindenki, aki állattartási kapacitást bővít, rendelkezzen olyan szerződéssel, vagy területtel, ahová a trágyáját ki tudja juttatni.

Magyarországon komoly kutatások folynak újfajta talajbaktériumok kifejlesztésére, úgynevezett „baktériumtrágya” használatáról. Ma már különböző növénykultúrákhoz különböző talajbaktériumok állnak rendelkezésre, de ezek csak akkor tudják kifejteni a hatásukat, ha a talajba jut elegendő víz, tápanyag, és egyéb ásványi anyagok, például mész.

Fontos, hogy nem csak kutakból kell öntözni, hanem a felszín feletti vizeket, a csapadékot is hasznosítani kell. Sok helyen megvan a csatorna nyomvonal, ezek karbantartásával a mostani 80-85 ezer hektár helyett 220-230 ezer hektárt lehetne öntözni.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

öntözés

mezőgazdaság