Akár 15 százalékos minimálbér-emelés is jöhet 2019-ben

Magyar Idők   
  Megosztom
Akár 15 százalékos minimálbér-emelés is jöhet 2019-ben

Elismeri a kormány a szakszervezetek újabb jelentős, két számjegyű minimálbér- és bérminimum-emelésre tett javaslatának fontosságát annak érdekében, hogy a hazai keresetek ne szakadjanak le a régió többi országához képest - írja a Magyar Idők.

A lapnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke - aki a minap a Liga Szakszervezetekkel közösen egyeztetett Varga Mihály pénzügyminiszterrel - ugyanakkor hozzátette, hogy a 2019-es összegekről a munkavállalói és a munkaadói oldalnak kell egyezségre jutnia.

A Munkástanácsok ragaszkodik a 138 ezer forintos minimálbér legalább 13, és a 180 500 forintos garantált bérminimum legalább 15 százalékos emeléséhez, emellett szerintük az állami cégeknél is szükség van további jelentős felzárkóztatásra.

Palkovics Imre továbbá elmondta, a kormány továbbra sem tervezi a jelenlegi béren kívüli juttatási rendszer fenntartását. Megjegyezte, a szakszervezetek sem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer fenntartásához. Megerősítette ezt a lapnak Mészáros Melinda, a Liga vezetője is. Kijelentették: ahhoz viszont ragaszkodnak, hogy a dolgozókat az átalakítás miatt ne érje veszteség.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gazdaság

hellovidék

minimálbér

garantált bérminimum