Nehéz évek várnak a magyar mezőgazdaságra: ezek lesznek a legnagyobb kihívások

HelloVidék   
  Megosztom
Nehéz évek várnak a magyar mezőgazdaságra: ezek lesznek a legnagyobb kihívások

A magyar vetőmag-előállítás magas szinten, nagy hatásfokkal, innovatívan működik, ezt az előnyt meg kell őrizni a következő negyedszázadra is, hangzott el a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 25 éves jubileumi konferenciáján.

A rendezvényen első alkalommal adták át a Vetőmag Szövetség-díjat, amelyet dr. Balikó Sándor, a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. nyugalmazott ágazatvezetője kapott.

„A hazai vetőmag szektor Magyarország egyik legprofesszionálisabb mezőgazdasági ágazata. Szakmai színvonalát és eredményeit nemzetközileg is számon tartják, kimagasló exportteljesítménye, a magyar vetőmag iránti töretlen kereslet pedig ennek gazdasági alátámasztását jelenti. Szakemberek generációinak tudása, szorgalma és odafigyelése építette fel ezt az elismertséget

- hangsúlyozta köszöntőjében dr. Feldman Zsolt, mezőgazdaságért felelős államtitkár.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elmúlt 25 éves munkájának kulcsszerepe volt a magyar vetőmagok elfogadottságának növelésében itthon és külföldön egyaránt, hiszen sikerrel fogta össze ezt a szakmai közösséget, szervezte az ágazat munkájának mindennapjait és képviselte azt mindenfelé a nagyvilágban. A Vetőmag Szövetség fontos partnere az agrárkormányzatnak.

A Gabonatermesztők Országos Szövetségével a gazdálkodók objektív tájékoztatásáért 12 éve sikeresen bonyolítják le az őszi búza és kukorica posztregisztrációs kísérleteket. Ezen kívül kampányt folytattak a fémzárolt vetőmag-használat erősítése érdekében és jelentős eredményeket értek el a vetőgépekre szerelhető deflektorok területén.

Az évente 1500 fajta vetőmag előállító magyar ágazat egészére jellemző a magas szintű kutatás-fejlesztés, az innovatív gondolkodásmód. Az ágazat főszereplői több mint 4 millió hektáros hazai gazdálkodás igényeit szolgálják ki, és jelentős mértékű - több mint több mint 100 milliárd forintos - exporttevékenységet folytatnak.

Michael Keller, a Nemzetközi Vetőmag Szövetség főtitkára köszöntőjében kiemelte a magyar szövetség nemzetközi színtéren végzett munkáját, amelynek köszönhetően 2017-ben Budapest rendezte a világszövetség történek legsikeresebb - 68 ország csaknem 1700 szakemberét vonzó - kongresszusát.

A Vetőmag Szövetség 2018-tól évente egy szakember munkássága előtt kitüntető díjjal tiszteleg. A Vetőmag Szövetség-díjat - Varga Dóra üvegművész alkotását – a jubileumi rendezvényen dr. Balikó Sándor, a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. nyugalmazott ágazatvezetője kapta.

Dr. Balikó Sándor Iregszemcsén kezdte pályáját 1974-ben, majd egy évvel később Bólyra került, ahol több évtizeden keresztül dolgozott a vetőmag-nemesítés és előállítás területén. Kivételesen gazdag szakmai pályát tudhat magáénak a szántóföldi növények vetőmagtermesztése, kutatása és termeltetése területén.

A rendezvényen dr. Feldman Zsolt az agrártárca nevében elismerő oklevelet adott át Michael Kellernek, a Nemzetközi Vetőmag Szövetség főtitkárának a 2017-es budapesti Vetőmag Világkongresszus sikeres rendezéséért. Rajta kívül oklevelet kapott Ivan Ivanovics Kuzmin, a Független Államok Közössége Vetőmag Szövetségének elnöke a szektor területén kifejtett több évtizedes munkája elismeréseként.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

mezőgazdaság

díj