Ennyit kereshetsz a vadiúj szombathelyi KFC látványkonyhásaként

Teljes munkaidőre, részmunkaidőre és diákmunkára is lehet már jelentkezni a hamarosan nyíló szombathelyi KFC-be. A HelloVidék mutatja azt is, hozzávetőlegesen mekkora fizetéssel kalkulálhatnak a jelentkezők
Mint arról nemrég a Nyugat.hu beszámolt, az amerikai étteremlánc a Zanati úti Tescónál nyitja meg hamarosan új egységét. Az gyorsétterem rohamtempóban épül, egy az építkezésen dolgozó munkás a portálnak elárulta: egy hónap múlva várható az átadás.
Így az sem véletlen, hogy a szombathelyi csirkefalodába már gőzerővel keresik az új alkalmazottakat; az egyik legnagyobb magyar állásportálon teljes munkaidőre, részmunkaidőre és diákmunkára is lehet már jelentkezni.
A portál augusztus végén is érdeklődött az étteremláncnál az új, szomkbathelyi egységről. Ekkor derült ki, hogy 35 főt terveznek alkalmazni a KFC-ben, amely autós étterem lesz látványkonyhával. Az alapanyag főképpen magyar csirke lesz. A nyitási dátumról nem nyilatkoztak.
Mennyi az annyi?
A KFC álláshirdetéseiben többnyire csak arra térnek ki, hogy milyen munkát végez a szakács, a csomagoló és a kasszás, illetve a műszakvezető, az étteremvezető-helyettes vagy épp az étteremvezető. A bérekről viszont általában nincs szó. Egészen pontosan annyit írnak, a jelentkező gyors előrelépési lehetőségre, versenyképes fizetésre, bónuszra, cafeteriára, illetve az első három munkakörben borravalóra is számíthat, valamint kedvezményes dolgozói étkezésre és 25 százalékos kedvezményt kap a Pizza Hut éttermekben és Starbucks kávézókban.
A Profession.hu állásközvetítő portálon a HelloVidék több hirdetést is talált korábban, pontos összeget azonban ott sem írtak. Kivéve egy esetben. Kiderült, hogy volt egy ösztöndíj programja a cégnek. Azt írták, a jelöltnek professzionális betanulást és manager tréninget, a szakmai gyakorlat alatt fizetést, bónuszt, borravalót, a program elvégzésével pedig bruttó 300 000 forintos ösztöndíjat és manager szerződést ajánlanak. Az ösztöndíj megszerzése sem nyelvtudást, sem tapasztalatot nem igényel, vagyis elvileg bárki jelentkezhetett.
Korábban testvérportálunk, a Pénzcentrum viszont talált egy étteremben kihelyezett hirdetést is, amely 1150 forintos órabért ígér egy 3 hetes tréning elvégzése után. Hogy pontosan milyen munkakör betöltéséért jár ekkora fizetés, az nem derült ki. A gyorsétteremlánc egyébként tavaly júniusban a Nosalty megkeresésére közölte,
az éttermi dolgozók teljes munkaidős foglalkoztatás esetén jellemzően nettó 120 000 - 150 000 forint közötti havi fizetést vihetnek haza.
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)