Nem csak a fővárosban vannak brutális árak: egyre jobban drágulnak a vidéki lakások is

Magyar Idők   
  Megosztom
Nem csak a fővárosban vannak brutális árak: egyre jobban drágulnak a vidéki lakások is

Hatalmas árkülönbségek vannak a megyeszékhelyek között: van, ahol a vásárlók többsége legfeljebb 17 millió forintot tud lakásra költeni, de van olyan város is, ahol a legtöbben akár harmincmilliót is e célra szánnak - írja a Magyar Idők.

Kaposvárott a legfeljebb 15 millió forintba kerülő ingatlanok teszik ki a kínálat felét, de Győrött vagy Székesfehérvárott ebben az árkategóriában már nincs értelmezhető kínálat. A lélektani határ jelenleg is folyamatosan emelkedik a nagyvárosok többségében. A Kisalföld központjában a jelenleg kínált 2600 lakás mindössze két százaléka vásárolható meg legfeljebb 15 millió forintért, utóbbiban az 1300-as kínálat három százaléka.

Nemcsak a négyzetméterárakban van jelentős különbség az egyes megyeszékhelyek lakásárai között, de az érdeklődések és a kínálat árkategóriáiban is érdekes eltérések láthatók. Az Ingatlan.com lapunk részére készített összeállításából többek között kiderül, hogy Kaposvárott, Miskolcon és Tatabányán az érdeklődők háromnegyede legfeljebb 17 millió forintért keres ingatlant. Székesfehérvárott ugyanakkor harmincmillió forintnál, Debrecenben pedig 28 milliónál lehet meghúzni ezt a határt, ám Fejér megye székhelyén mindössze a kínálat 38 százaléka kerül harmincmillió forintnál kevesebbe, a Hajdúság központjában pedig 45 százaléka.

Összehasonlításként érdemes megemlíteni Budapestet, amely a legdrágább minden létező lakáspiaci összehasonlításban: a fővárosban 45 millió forint a „lélektani határ”, jóllehet ebbe az ársávba csak a lakások kevesebb mint fele tartozik.

Az évek óta tartó lakáspiaci dráguláshoz – ami Budapest után szinte egyből megkezdődött a nagyvárosokban is – előbb-utóbb a kereslet is igazodik. Ezt jól mutatja ennek a bizonyos lélektani határnak a növekedése: 2012–2013 körül több városban alig haladta még meg a tízmillió forintot, és egy-két kivétellel sehol nem volt több húszmillió forintnál. A drágulás most ismét gyorsuló ütemű, a jegybank legutóbbi lakáspiaci jelentése szerint legalábbis a vidéki városokban az idei második

Ha valaki legfeljebb húszmillió forintot tud lakásvásárlásra fordítani, akkor Tatabányán és Kaposvárott igen széles kínálattal találkozik, mindkét városban az elérhető lakások több mint kétharmada ezen az árszinten belül található. Debrecenben, Győrött, Kecskeméten, Székesfehérvárott és Veszprémben viszont a kínált otthonoknak a negyede sem tartozik ebbe a kategóriába.

A drágulást jól mutatja, hogy négy olyan megyeszékhely is van, ahol legfeljebb a kínálat fele tartozik a harmincmillió forintos plafon alá: Székesfehérvár, Debrecen, Kecskemét és Veszprém. Eközben Győrött és Egerben tíz hirdetett lakásból négy drágább harmincmillió forintnál.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

lakás

ingatlan

vidék

lakásárak

lakáspiac