Senkinek sem kell a magyar alma: rájár a rúd a gazdákra

MTI   
  Megosztom
Senkinek sem kell a magyar alma: rájár a rúd a gazdákra

Az egy évvel ezelőttinél 30-50 százalékkal alacsonyabb árakon is a szokásosnál jóval kisebb ütemben fogy a hűtőházakból az étkezési alma, ráadásul nagy tételekről derül ki, hogy a minőségük romlása miatt már csak ipari célú felhasználásra alkalmasak - mondta Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Világgazdaságnak.

A lap pénteki számával közölte, a léüzemek már leálltak, de a jövő hónapra megígért újraindulásuk esetén is várhatóan csak a lengyelországi, kilónként csupán 6 eurócenthez hasonló, alig 20 forintos áron veszik majd át a gyümölcsöt, ami komoly csalódás lesz az egyébként is nyomott, 65-90 forintos étkezésialma-árral kalkuláló termelőknek.

Európában óriási a túlkínálat almából, a megszokott 11,5-12 millió tonna helyett 14 millió tonna körüli a termés, ami már a szüret idején feszültségeket okozott, az almatermelők az alacsony átvételi árak miatt tüntettek is. Magyarországon az átlagtermés 550-600 ezer tonna körüli, de tavaly a nyár végi becslések szerint 700-750 ezer tonna alma termett, illetve Ledó Ferenc szerint elképzelhető a 850 ezer tonna is, és ebből a FruitVeB adatai szerint csak 200-230 ezer tonna az étkezési minőségű.

Mivel az étkezési alma iránt jóval mérsékeltebb a kereslet, a termelők kilogrammonként csak 60-90 forintért tudják eladni, míg egy éve még 130-150 forint volt az ár.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gazdaság

alma

árak

kereslet

fogyasztás