Nincs kivétel: az ország leggazdagabb településén is az utcán maradt a szemét

Index   
  Megosztom
Nincs kivétel: az ország leggazdagabb településén is az utcán maradt a szemét

Országszerte komoly problémák léptek fel a szemétszállítás területén, írta Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, amikor arról kérdezte az Index, hogy miért kell Budaörsön is hetekig kellett várni a kukáskocsira. Az Index olvasói jelezték, hogy a városban néhány hétig szünetelt a szemétszállítás, ami a múlt héten némileg mérséklődött, de még mindig vannak olyan utcák, ahol a szemét már kifolyik a kukából.

A polgármester elmondása alapján a rezsicsökkentés miatt 10 százalékkal csökkentek a szemétszállítási díjak, ami a szolgáltatás romlásához és amortizációhoz vezetett. A probléma forrása az, hogy a hulladékkezelés rendszere központosításra került: a szemétszállítási díjat az NHKV (Kukaholding) állami cég szedi be, és az osztja vissza a valódi munkát végző cégeknek.

Túl sok szereplővel, túl sok változóval, elnehezült vízfejjel nehéz hatékony munkát végezni. Arra azért mi sem számítottunk, hogy majdnem három évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a számlázás nagyjából-egészéből utolérje magát. A Kukaholding ezután – mert nem vagy nem teljesen tudta beszedni a pénzt – késve, alig vagy nem fizetett a hulladékszállítást végző szolgáltatóknak. Ezzel a csőd szélére kerültek a kisebb hulladékszolgáltatási közszolgáltatók

- mondta Wittinghoff, aki már az elején figyelmeztetett, hogy probléma lesz ezzel. A rendszer átalakítása során Budaörsöt az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társuláshoz csapták, míg korábban az önkormányzati BTG végezte a szemétszállítási feladatokat - sikeresen.

A Kukaholding nem fizetett az érdi közszolgáltatónak, az sem fizette ki az alvállalkozóját: százmilliót is meghaladó hiány keletkezett a BTG-nél egy év alatt

Ezt a kiesést már nem tudta kezelni a település, mivel az állam több mint kétmilliárd forintot vont el a várostól évente.

A BTG sem tudta vállalni, hogy ingyen szállítja a szemetet, miközben a szemétszállítás díját az állam elvileg beszedi, de nem vagy csak részben továbbítja

A budaörsi önkormányzat ezért lemondott a szemétszállítási feladatok elvégzéséről és az teljes egészében átkerült az érdi szolgáltatótól. A BTG átadta az érdi vállalat számára a város eszközeit, a "pályázaton nyert modern kukásautókat", azonban az érdi cégnek nincs pénze a gépek karbantartására és azok "lerohadnak".

Az eredmény: Budaörsön sincs elszállítva a szemét, ami miatt rendszeresen reklamál a városvezetés az érdi szolgáltatónál, ami szerintük több tízmillió forinttal lóg a önkormányzati BTG-nek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

budaörs

szemétszállítás

kuka

hulladék

hulladékkezelés