Nem aprózzák el: 50 kilowattos napelemrendszert telepített egy halgazdaság Szekszárdon

MTI   
  Megosztom
Nem aprózzák el: 50 kilowattos napelemrendszert telepített egy halgazdaság Szekszárdon

Mintegy 80 millió forintos beruházással, a Magyar halgazdálkodási operatív program (Mahop) 50 százalékos támogatásával korszerűsíti halgazdaságát a varsádi Czikkhalas Halastavai Kft.

A projekt keretében a Tolna megyében legnagyobb haltermelő kapacitással rendelkező cég egyik, 31 hektáros, völgyzárógátas tavának halágykotrását végezték el, 50 kilowattos napelemrendszert telepítettek, idén pedig egy 900 négyzetméteres gépszínt építenek - közölte Katics Máté, a cég vezetője.

A tó kotrására azért volt szükség, mert az évek során felhalmozódott iszap feltöltötte a halágyat, mely kockázatosabbá teszi a halászatot, mondta el Katics Máté.

A halágy a tó legmélyebb pontja, ahol a lehalászáskor az alacsony vízszint ellenére is marad annyi víz, hogy életben lehessen tartani a halakat a halászati munkafolyamat során. A halágykotrás miatt több oxigén marad a vízben, ennek köszönhetően a süllőtermelést is növelni tudják 1-1,5 tonnával. A projekt fenntartási időszakában 18 tonna többletpontytermelést vállalt a cég.

A napelemrendszer az akvakultúra áramfogyasztásának 50 százalékát biztosítja; a villamos energia 65-70 százalékát a tároló-telelő tavak vizét mozgató szivattyúk működtetéséhez használják fel, nyilatkozta a cégvezető.

Az 1992-ben alapított cég 222 hektáron folytat halgazdálkodást, a tógazdaságban évente 600-650 tonna halat - 85 százalékban pontyot, valamint süllőt, csukát, harcsát, amurt és fehér busát - termelnek. A halat hazai horgászegyesületeknek, valamint saját üzleteikben, kisebb részben a környező országokban értékesítik.

A társaság 2017-ben 559 millió forint nettó árbevételt és 41 millió forint adózott eredményt ért el, a cégvezető tájékoztatása szerint a 2018-as árbevétel az export visszaesése miatt 430 millió forint körül alakul, változatlanul pozitív eredmény mellett.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hal

halgazdaság

fejlesztés