Elárulta az Ikea, miért bontott szerződést a szarvasi kávéfőzős gyárral

HelloVidék   
  Megosztom
Elárulta az Ikea, miért bontott szerződést a szarvasi kávéfőzős gyárral

A HelloVidék is foglalkozott a témával, miszerint 66 év után befejezi a termelést a Szarvasi márkájú kávéfőzőket és az Ikeának is lámpákat gyártó Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. A hírrel kapcsolatban megszólalt a svéd vállalat is.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-t 1952-ben alapították szövetkezetként, majd 1998-ban alakult át részvénytársaság formájában. Kávéfőzőt 1970, lámpákat pedig 1972 óta gyártottak. A Szarvasi márkájú kávéfőzőből 130 ezer, lámpából pedig 2 millió darab készül évente a gyárban.

Korábban írtunk arról, hogy a vállalat az elmúlt időszakban likviditási gondokkal küzdött, a lámpagyártás rendkívül veszteséges lett, ami rövid idő alatt be is döntötte a céget. Bár a vállalat a lámpagyártás területén hatalmas beruházást jelentett be tavaly, az Ikeától nem kapott kizárólagos megbízást, mivel a gyártósorról nem megfelelő minőségű termékek is kikerültek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

ikea

szarvasi

lámpa

gyártás

gyár

megállapodás