Borús jövő vár a baromfipiacra

MTI   
  Megosztom
Borús jövő vár a baromfipiacra

Nem jók a csirkehúspiac idei kilátásai, mert világszinten és az EU-ban is túltermelés van, ami nyomott árakat eredményez - mondta a Világgazdaságnak Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BIT) elnök-igazgatója.

Az ágazat az elmúlt másfél-két évben jó eredményeket produkált, de tavaly szeptember környékén már látszott, hogy kezdenek felhalmozódni a készletek, amelyek még a legderűlátóbb piaci prognózisok szerint is ki fognak tartani júniusig.

A piaci folyamatok alakulásában nagy szerepük volt a különböző állatbetegségeknek, így 2017-ben a madárinfluenzának - amelynek hatásait a magyar baromfiágazat az elmúlt évben már maga mögött hagyta -, valamint az afrikai sertéspestisnek (ASP). Az ASP miatti korlátozó intézkedések nyomán az európai piacon ragadt hús letöri a baromfiárakat, és ez szakértők szerint hosszabb ideig meghatározó tényező marad.

Ehhez hasonló közvetett, de erős befolyása lehet a Brexitnek is. Az Egyesült Királyság ugyanis közel sem önellátó baromfiból, és az európai beszállítók által a brit piacon értékesített baromfihús sorsa bizonytalan, az onnan kiszoruló áru elhelyezése valószínűleg sokaknak megoldhatatlan gondot okoz majd - hívta fel a figyelmet Csorbai Attila, hozzátéve: eközben Ukrajnából továbbra is nagy mennyiségben érkezik az európai piacra legálisnak tűnő, de inkább féllegális áru, ami szintén árlenyomó tényező.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

baromfi

gazdaság

mezőgazdaság

afrikai sertéspestis

madárinfluenza