Fiatalok, nők és generációváltók a magyar cégvilágban: így segítik a feltörekvésüket

HelloVidék   
  Megosztom
Fiatalok, nők és generációváltók a magyar cégvilágban: így segítik a feltörekvésüket

Alapos szakmai előkészítés után 2019. február 6-án elindult az Országos Vállalkozói Mentorprogram. A projekt célja a kis- és közepes vállalkozások (kkv) versenyképességének, hatékonyságának növelését szolgáló közvetett támogató eszközök, mint például személyes mentorálás, szakmai mentorálás, pénzügyi és vállalkozói szemléletformálás országos bevezetése. A Széchenyi 2020 program keretében 3,3 Mrd Ft európai uniós támogatás segítségével 2020 végéig megvalósuló projektet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, illetve a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvánnyal konzorciumi együttműködésben valósítja meg.

Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a rendezvényen kifejtette, hogy tiszteletet és elismerést érdemel a magyar kkv-szektor, mivel az elmúlt nyolc évben képes volt lépést tartani a nagyvállalatokkal. Magyarországon nem érvényesül az a világtendencia, hogy a nagyvállalatok nagyobbá, a kisvállalatok pedig egyre kisebbé válnak.

Hozzátette, hogy a katás adózásnak köszönhetően a 600 ezer hazai cégből közel 300 ezer 6-20 százalékos adóterheléssel működik, a nagy növekedési potenciálú vállalatainkat pedig a hozzáadott érték után fizetendő 13 százalékos kiva segíti. Magyarország tehát ellensúlyozta a hazai gazdaságot gyengítő világtendenciákat, most azonban fordítani akarunk ezen.

Ősztől a kormány Vállalkozó Nemzet néven applikációt is létrehoz, amely egy olyan mesterséges piactér, ahol könnyen egymásra találhatnak a kkv-k és az őket segíteni képes tanácsadók és szolgáltatók. Emellett többek között ingyenes honlapkészítési és forrástérkép funkciókat is tartalmaz majd az alkalmazás.

Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte, hogy Magyarország és a vállalkozások versenyképességének javítása kulcsfontosságú kérdés napjainkban, amely területen a hazai kkv-szektor helyzetbe hozása elsődleges. Ez a projekt lehetőséget teremt arra, hogy a magyar tulajdonú vállalkozások exportpiacon megjelenjenek, becsatlakozzanak termelési-, értékesítési láncokba, gazdálkodási és pénzügyi kultúrájuk tudatosabbá, megalapozottabbá váljon. Mindez a társadalmi és gazdasági fejlődés biztos bázisát jelenti.

Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy az Országos Vállalkozói Mentorprogram keretében elsőként a személyes mentorálás indul el, amelynek keretében minimum 200 fiatal, női és generációváltó vállalkozás számára válik elérhetővé egy tapasztalt vállalkozókból, szakemberekből álló mentorhálózat.

A GINOP-1.1.2-VEKOP-17-2018-00001 azonosító számú projekt négy elemből áll: személyes és szakmai mentorálás, pénzügyi és vállalkozói szemléletformálás, kkv hatékonyságmérő jelzőrendszer kialakítása, illetve a vállalkozásfejlesztési szervezetek tevékenységének összehangolása.

A projekt során országosan és ingyenesen elérhetővé válik minimum 500 db mikro-, kis- és középvállalkozás számára egy olyan tapasztalt vállalkozókból, szakemberekből álló mentorhálózat, amely személyes és szakmai mentorálást biztosít fiatal-, női-, generációváltó-, külpiacra lépő- és beszállítóvá váló vállalkozások részére, illetve a mentorálás mellett elérhetővé válnak pénzügyi és vállalkozói szemléletformáló tartalmak, valamint minimum 1.500 db vállalkozás személyes pénzügyi tanácsadásban részesül.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

vállalkozás

mentor

mentorálás

mentorprogram