Úgy tűnik, drágább lesz a kenyér: mutatjuk az okát

Világgazdaság   
  Megosztom
Úgy tűnik, drágább lesz a kenyér: mutatjuk az okát

A liszt ára 6 százalékkal (5 forint/kg) emelkedik február-márciusban a búzaár drágulása, a munkaerő bérnövekedése és az áramár drasztikus emelkedése miatt - mondta Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök vezérigazgatója a Világgazdaságnak.

Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta a Világgazdaságnak, hogy legutóbb novemberben emelkedett a liszt ára 7-8 százalékkal, mivel a búza tonnája 58 ezer forintra drágult. Jelenleg a búzaár már 62-63 ezer forintra rúg, melyet a 8 százalékos minimálbér-növekedés és a 25-30 szazalékos áramár-emelés is tovább növelhet.

Lakatos Zoltán szerint ez kihathat több ágazatra is, a pékek is emelni fogják az áraikat. Erős kereslet határozta meg az ótermés drágulását, ugyanis Olaszország, Ausztria és Románia rengeteg magyar búzát vásárolt. A dunai hajózás beindulásakor Németországba is sok szállítmány fog elindulni, de a francia terméskiesés sem segít a helyzeten, így minden a búza árának emelkedése mellett szólt ebben a szezonban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

élelmiszer

drágulás

liszt