Elképesztő mennyiségű állami ingyenpénzt kapott a magyar vidék

MTI   
  Megosztom
Elképesztő mennyiségű állami ingyenpénzt kapott a magyar vidék

Több mint 1300 milliárd forintról született eddig döntés a Vidékfejlesztési Programban, ami 176 ezer kérelem támogatását jelenti - közölte az Agrárminisztérium.

A tárca a közleményben azt írta, Kis Miklós, vidékfejlesztésért felelős államtitkár szombaton, a Hódmezővásárhelyen megrendezett Gazdanapi Fórumon elmondta, a 20 pályázati felhívás jelenleg is nyitva áll az érdeklődők számára, azonban fontos, hogy azok valóban összhangban legyenek a fejlesztési elképzelésekkel, és a vidéki szereplők valós fejlesztési igényeit szolgálják.

Emiatt is döntött úgy az Irányító Hatóság, hogy az energiahatékonyságot támogató pályázatot a következő szakaszhatárnál, február 19-én felfüggeszti.

Annak érdekében, hogy a fel nem használt összeg eredményesen szolgálja az agrárium fejlődését és más, népszerűbb felhívások keretében legyen felhasználható, az Agrárminisztérium megkezdte a tárgyalásokat annak átcsoportosítási lehetőségéről az Európai Bizottsággal.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a felhívás keretében a mezőgazdasági üzemek, illetve az élelmiszeripari kisvállalkozások energiahatékonysági projektjeit eddig már mintegy 7 milliárd forint megítélésével támogatta a tárca, ami 128 nyertes beruházást jelent.

Az előadás keretében a nemrégiben duplájára emelt keretösszegű Tanyafejlesztési Programról is szó esett. Az államtitkár arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy a rendelkezésre álló, 2,4 milliárd forintos keret első és második célterületére február 11-ig nyújthatják be kérelmeiket a tanyagondnoki szervezetek és a tanyai gazdálkodók. A kiírás a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján érhető el.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

agrár

mezőgazdaság

vidékfejlesztés

tanyafejlesztés

tanyafejlesztési program