Jó évet jósolnak: nincs vetélytársa a magyar napraforgónak

HelloVidék   
  Megosztom
Jó évet jósolnak: nincs vetélytársa a magyar napraforgónak

A napraforgó vetőmagpiac vezető agrárvállalatának szakértői szerint a jelenlegi kedvezőbb felvásárlási ár miatt idén emelkedni fog a magasolajsavas napraforgó aránya.

Az Európai Bizottság adatai szerint tavaly 10,1 millió tonna napraforgó termett a 28 tagország területén, ez a mennyiség 12 százalékkal haladta meg az öt éves átlagot. Az Európai Unió első számú napraforgó termelője továbbra is Románia, amely a 2017-es 998 ezer hektárról tavaly 1,1 millió hektárra növelte a napraforgó vetésterületét. Így nem is csoda, hogy 15,1 százalékkal - 3,35 millió tonnára - emelkedett a termés, a hozam pedig elérte a hektáronkénti 2,9 tonnát.

Magyarország termelői a korábbi évhez képest valamivel kevesebb, 627 ezer hektáron vetettek napraforgót 2018-ban, megelőzve Franciaországot, de némileg elmaradva a több mint 700 ezer hektáros spanyol és 738 ezres bolgár területtől. 2018-ban a teljes napraforgó vetésterület 56 százalékán (forrás: Kleffmann 2018 napraforgó vetőmag panel) Syngenta hibrideket termesztettek, így a vállalat továbbra is piacvezető hazánkban.

Az elmúlt évek igen eredményesek voltak Magyarországon a napraforgó termesztése szempontjából:

„A tavalyi év tavaszi időjárása erőteljesen megkérdőjelezte a napraforgó és egyéb tavaszi kultúrák sikerességét, hiszen a talajok telítve voltak vízzel, így sok helyen csúsztak a vetések. Az állományok heterogének és gyomosabbak voltak, mint más átlagos években. A nehéz tavasz után azonban a napraforgó számára nagyon kedvezően alakult az időjárás, az állományok szépek és egészségesek voltak. A növényvédelem során a gombafertőzésekre kellett figyelmet fordítani. A termésátlagok nagyon változatos képet mutattak az országban, de akár a régiókon belül is. Összességében az országos átlag, ha nem is sokkal, de meghaladta a 3 tonnát hektáronként, ez pedig jó eredménynek tekinthető”, ismertette Ácsné Szekeres Dóra, a Syngenta olajos növények szakértője.

A napraforgó vetésterületében idén kismértékű csökkenésre számítunk, de azt gondoljuk, hogy tovább növelhető az egy hektárról betakarított termés mennyisége.
Mivel a hagyományos, linolsavas napraforgó felvásárlási ára jelenleg alacsonyabb, ezért az idei évben becsléseink szerint a magasabb jövedelmezősége miatt a magasolajsavas napraforgó hibridek aránya erőteljesen növekedni fog.
A magasolajsavas napraforgóból készült olaj magasabb hőstabilitással bír, tovább eltartható, az ilyen típusú olajjal készített ételek egészségesebbek például a pálmaolajhoz képest

- hangsúlyozta Vajda Beáta, a vállalat marketingvezetője.

"Bízunk benne, hogy kiegyenlítettebbek lesznek a termésátlagok az ország teljes területén, hiszen ha kedvezőek lesznek az időjárási körülmények, akkor újabb rekordokat is eredményezhet. A tavalyi évben beállítottunk egy több ismétléses kísérletet, melyben azt vizsgáltuk, hogy a technológia egyes elemei mennyivel járulhatnak hozzá a sikeres napraforgó termesztéshez. Kísérleteink alapján, amennyiben a gazdák a teljes Syngenta technológiát alkalmazzák, a kezeletlenhez képest akár 80% terméstöbbletet is elérhetnek. Már most is vannak olyan hibridjeink, amelyek 5 tonnát megközelítő termésmennyiséget produkáltak hektáronként nagyüzemi körülmények között" – mondta Ácsné Szekeres Dóra.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete, a FAO előrejelzése szerint tovább növeli az olajos magvak termelését Ukrajna, Oroszország és India. Az előbbi két ország a világ legnagyobb napraforgó termelői. Argentína idei, a szeptember végéig tartó 2018/2019-es szezonban elért terméséről csak később lesznek hírek, hiszen ott most van nyár, viszont Ukrajna még úgy is a világ legnagyobb termelője, hogy a tavalyi első 11 hónapban 9,5 százalékkal 4,274 millió tonnára csökkent a nyers napraforgóolaj termelése.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

napraforgó

vetőmag

mezőgazdaság

agrár