Kisújszállás szuperzöld: 25 milliót spórol a hulladékhővel

MTI   
  Megosztom
Kisújszállás szuperzöld: 25 milliót spórol a hulladékhővel

Mintegy 250 millió forintból erőmű épül a kisújszállási Kumánia Gyógy- és Strandfürdőben, hogy a meglévő mellett egy újabb termálkút kísérőgázát is hasznosítani tudják a városban energiamegtakarítási céllal - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere.

A jelenleg is folyamatban lévő és a tervek szerint tavasz végére elkészülő beruházás nagyrészt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) nyertes pályázatának köszönhetően valósul meg, de a költségekhez az önkormányzat is hozzájárult., mondta el Kecze István, Kisújszállás polgármestere.

A hulladékhővel télen fűteni, nyáron hűteni tudnak majd. Ezzel és a napelemes hálózattal környezetkímélő energiaellátást biztosítanak majd az önkormányzati tulajdonú intézményekben: az Illéssy utcai bölcsődében, a védőnői szolgálatnál, a háziorvosi és fogorvosi rendelőknél, valamint a Kumánia irodáiban, a gyógytornateremben és a konferenciateremben. Előzetes becslések szerint a beruházással évente mintegy 20-25 millió forint energiamegtakarítást érnek majd el.

A fürdőben lévő 1-es termálkút kísérőgázát egy harmadik felet is bevonó finanszírozással évek óta hasznosítják egy gázmotor segítségével. A hulladékhő két egyházi fenntartású középiskolát és egy kollégiumot is kiszolgál, mondta a polgármester.

Fotó: MTI/Mészáros János

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kisújszállás

környezettudatosság

termálkút

termálfürdő