Senki sem érti: alig lehetett megérezni az áfacsökkentést

Világgazdaság   
  Megosztom
Senki sem érti: alig lehetett megérezni az áfacsökkentést

Míg a sertés- és a baromfihús esetében csaknem teljes mértékben megjelent a fogyasztói árakban az áfacsökkentés, addig a friss tejnél és a tojásnál csak részlegesen, az éttermi árakban pedig drágulással párosult az adókedvezmény - írja a Világgazdaság.

A lap szerint az elmúlt években több termékkör esetében csökkent az áfakulcs, ahol a szakmai, társadalompolitikai vagy szociális okok indokolták, azonban általános csökkentés nem várható a piacon. A Pénzügyminisztérium azt közölte a Világgazdasággal, hogy "további célzott áfacsökkentést nem tervez a kormány, de jelenleg is zajlik a korábbi kedvezményes területek tapasztalatainak vizsgálata."

Az UHT és ESL tejek előtt tavaly a friss tej, valamint a hal adója csökkent 5 százalékra. 2017-ben a tojás és a baromfihús, 2016-ban pedig a sertéshús áfáját csökkentették le 27-ről 5 százalékra. A tárca Pénzügyi Szemlében megjelent tanulmánya szerint egyes termékeknél az árhatás csak részletes volt, míg másoknál teljes hatást ért el az áfacsökkentés. A sertéshús ára például az áfacsökkentést követő fél éven belül meredek emelkedésnek indult a nemzetközi áremelkedések miatt.

Mivel az alapélelmiszerek mindig bekerülnek a bevásárlókosárba, az árváltozás nem érintette annyira a fogyasztott mennyiséget, tehát a költségvetésből kieső áfát nem arra költötték, hogy az olcsóbbá váló termékekből többet fogyasszanak, ezért az áfacsökkentések csak 0,9 százalékkal növelték a vásárolt élelmiszerek mennyiségét. Ezzel szemben a vendéglátásban erős áremelkedést hozott az áfacsökkentés.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

áfa

áfacsökkentés

gazdaság

hús

sertés

baromfi

ár

emelkedés