Nagy a baj a baromfitermelőknél: késni fog a támogatás

Világgazdaság   
  Megosztom
Nagy a baj a baromfitermelőknél: késni fog a támogatás

A baromfitermelők nem kapják meg az első negyedévben az állatjóléti támogatást. A szakmabeliek szerint az ágazatból így kieső 3 milliárd forint pótlás nélkül nyár elejére likviditási válságba sodorhatja a termelőket.

A Baromfi Termék Tanács (BTT) nemrégiben arról értesítette tagjait, hogy – az Agrárminisztériumtól kapott tájékoztatás szerint – a nemzeti forrásból finanszírozott állatjóléti támogatás az első negyedévben kimarad, és az uniós jóváhagyás után várhatóan csak április 1-jétől indul. A tárca úgy számol, hogy 2025-ig évente 12,1 milliárd forintos kerettel hirdeti meg a programot, írja a Világgazdaság.

A baromfitermelőket azzal biztatják, hogy további támogatási konstrukció kialakításán is dolgoznak, illetve a de minimis támogatásokkal igyekeznek forrásokat juttatni az ágazatba.

Az okozza az alapproblémát, hogy a 2007-ben indult állatjóléti támogatási konstrukcióról az EU-val kötött megállapodás – akárcsak a sertés esetében – tavaly év végén lejárt. Az agrártárca közlése szerint már tavaly áprilisban megkezdték a tárgyalásokat a bizottsággal az új támogatási program meghirdetéséről, de a szakmai egyeztetések nem zárultak le.

A szakmabeliek szerint ahhoz, hogy áprilisban elindítható legyen a program, a megállapodásnak nagyon rövid időn belül meg kell születnie, erről azonban egyelőre nincs hír.

Az állatjóléti támogatást a jogszabályban rögzített állatjóléti többletvállalásokat teljesítő termelők kaphatják – mondta Csorbai Attila, a BTT elnök-igazgatója. A kezdetben 4 milliárdos támogatási konstrukció tavalyra már 12 milliárd forintosra duzzadt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

baromfi

tyúk

támogatás

állattartás