Új gyártóközpont épül Fehérgyarmaton: már több cég is jelezte betelepülési szándékát

MTI   
  Megosztom
Új gyártóközpont épül Fehérgyarmaton: már több cég is jelezte betelepülési szándékát

Termelő vállalkozások befogadására alkalmas ipari létesítmény épül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton, a 950 millió forint értékű beruházás nagyobb részét uniós forrásból finanszírozza a kisváros, közölte az önkormányzat a település honlapján szerdán.

A 4500 négyzetméter alapterületű, zöldmezős beruházásban megvalósuló gyártóközpontban üzemcsarnokot, raktárakat, valamint irodákat és szociális helyiségeket építenek fel, illetve kialakítják a szükséges út- és közmű-infrastruktúrát is. A létesítményt várhatóan az önkormányzat adja majd ki a vállalkozásoknak.

Több termelő tevékenységet folytató vállalat jelezte, hogy a fejlesztés elkészülése után Fehérgyarmatra helyezi át a gyártókapacitását,mondta el Péter Csaba polgármester a megyei napilapnak.

A gyártóközpont két céget tud fogadni, de eddig három vállalkozás, egy gépszereléssel, egy fröccsöntéssel és egy szivattyúk gyártásával foglalkozó társaság jelezte betelepülési szándékát. A döntést a város képviselő-testülete hozza majd meg , tette hozzá a polgármester.

A mintegy 950 millió forint értékű projekt a Terület és Településfejlesztési Operatív Program 894 millió forintos támogatásával valósul meg, a fennmaradó mintegy 50 millió forintot az önkormányzat saját erőből finanszírozza. Az új üzemközpontot várhatóan 2019 augusztusában adják majd át.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gyártó üzem

fejlesztés

fehérgyarmat