Elfogytak a hazai készletek: még drágább lesz a burgonya

Népszava   
  Megosztom
Elfogytak a hazai készletek: még drágább lesz a burgonya

Tovább drágul a burgonya, a hazai készletek kifogyóban vannak.Néhány hete a krumpli legmagasabb ára az országban még 280 volt, jelenleg 300 forint kilója. Rövidesen érkezik a külföldi burgonya, ami várhatóan még drágább lesz.

Eltérően a korábbi évektől a hazai burgonya március helyett már februárban eltűnt a boltokból. Régebben ilyenkor érkezett az import, amely kordában tartotta az árakat, csakhogy a magyar gazdáknál is súlyosabban érintette a tavalyi aszály a legjelentősebb európai termelő országokat, mint Németország, Franciaország, vagy Lengyelország, ahol a terméskiesés mértéke elérte a 30-40 százalékot. A rendszerváltás előtti évtizedekben évi 2-3 millió tonna burgonya is termett Magyarországon, de ez mára 340-400 ezer tonnára csökkent, ami a hazai igényeket sem fedezi, írja a Népszava.

Budapesten pár hete még 280 volt, jelenleg 300 forint a burgonya kilója. Rövidesen érkezik a külföldi burgonya, ami várhatóan még drágább lesz. Annyira felmentek az árak, hogy a krumplit már darabra is adják az Auchan hipermarketjeiben. Kétségtelen, egy év alatt a zöldség-gyümölcs árak - ezen belül az egyik alapvető élelmiszeré, a burgonyáé is - átlagosan 23,3 százalékkal emelkedtek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint.

Nem csak a burgonya drágult ilyen nagymértékben: a vöröshagymáért még többet kell fizetni, legmagasabb kilónkénti ára 350 forint körül mozog. Az ok ez esetben is az, hogy hagymából is kevesebb termett a vártnál. A tavalyi aszályos év nyomán a zöldség-gyümölcs export összetétele is alaposan beszűkült. Jószerivel megszűnt a vöröshagyma, fokhagyma, málna, egres, fekete, piros és fehér ribiszke, szamóca kivitele, de kisebb volt a hozam káposztából, a sárgarépából és a petrezselyemgyökérből is.

Az ültetvénytelepítési kedvet visszaveti a szeszélyes időjárás, és az is, hogy a zöldség-gyümölcstermesztés nagyon tőkeigényes. A szántóföldi növények termelési költsége hektáronként 200-400 ezer, míg a szabadföldi zöldség, illetve gyümölcstermesztésben ez az összeg már 1-6 millió forint közé esik, a fóliás kertészeté pedig már 15-40 millió forint is lehet, míg az üvegháziaké hektáronként akár a 40-80 millió forintot is elérheti a fajtól, fajtától függően.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

burgonya

hagyma

árak

zöldség