Lezárult a vízgazdálkodási projekt: másfélmillió ember biztonságba került

MTI   
  Megosztom
Lezárult a vízgazdálkodási projekt: másfélmillió ember biztonságba került

A Tisza völgyében mintegy másfélmillió ember árvízi biztonsága javul a most lezárult digitális vízgazdálkodási projekt következtében. A 2,5 milliárd forintos beruházás a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében, az Európai Unió és a Magyar Állam 100 százalékos támogatásával készült el.

A projekt során a Tisza folyó és hazai vízgyűjtője, valamint az árapasztó tározórendszer üzemirányítását fejlesztette a megvalósításra összeállt konzorcium, amelynek tagja volt az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.

Piroska Miklós, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke a csütörtökön Szolnokon tartott projektzárón méltatta a vízügyes szakemberek munkáját, amely nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója elmondta: a digitális vízgazdálkodás első lépése volt ez a projekt, amely a tiszai vízügyi igazgatóságok területén lévő vízgazdálkodási létesítmények üzemeltetésével kapcsolatos egységes monitoring rendszer fejlesztését, összekapcsolását biztosítja. Védekezés esetén a gyűjtött adatokból futtatott számítógépes modellek segítségével megfelelő döntések hozhatók, jól időzíthetők a beavatkozások.

Mivel a Tiszán és mellékfolyóin az év bármely időszakában lehet számítani magas és heves árhullámokra, védelmi szisztéma létrehozására volt szükség. A fejlesztés szükségességét támasztotta alá, hogy a Tisza-völgy folyóin az elmúlt évtizedekben kialakult jelentős árhullámok tetőző szintje veszélyesen megközelítette, egyes esetekben meg is haladta az árvízvédelmi töltések koronaszintjét

- mondta a főigazgató. Az ilyen árhullámok biztonságos levezetésénél jelentős szerepet kapnak a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) keretében illetve korábban megépült árvízcsúcs-csökkentő tározók - jegyezte meg.

A főigazgató szólt arról, hogy az árvízvédekezés eszköztárának bővülése miatt szükségessé vált az árvízvédekezés gyakorlatának és üzemirányításának a felülvizsgálata. A megvalósult tározók száma, kapacitása, valamint az üzemelési tapasztalatok ma már lehetővé teszik, hogy a mindenkori helyzethez igazodóan a legkedvezőbb árapasztást szolgáló üzemvitelt alkalmazzon a vízügyi szolgálat.

A Tisza-völgyi vízgazdálkodás, árvízvédekezés és árvízi üzemirányítás alapvető feltétele egy megbízható monitoring rendszer. A fejlesztés révén lényegesen több és pontosabb adat áll rendelkezésre, így pontosabb árvízi előrejelzések készülhetnek - például a várható tetőzés idejéről, magasságáról, a vízhozamról stb. - és részletesebb információk alapozzák meg az árvízi tározók üzemeltetését

- emelte ki Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tisza