Itt az újabb kínai gigaberuházás: luxusszálloda épül Zalában
Kínai befektetők vásárolták meg és alakítják négycsillagos szállodává a zalaegerszegi egykori Hotel Balatont; az egymilliárd forintos beruházás várhatóan őszre készül el - közölte az építkezésen tartott bejáráson pénteken a város polgármestere.
Balaicz Zoltán felidézte, hogy a belvárosban található szálloda 1981-ben nyitotta meg a kapuit, 2000-ben konferenciateremmel, 2004-ben pedig egy keleties hangulatú wellness-részleggel bővült. A mindvégig magánkézben lévő komplexumot tulajdonló cégcsoport gondjai miatt a hotel 2010-ben egy bankhoz került, azóta zárva van.
Egy kínai család 2017-ben vásárolta meg az épületet, amelyet őszre négycsillagos hotellé alakítanak át.
Hozzátette, hogy az egymilliárd forintos, teljesen magántőkéből megvalósuló beruházásra nagy az igény Zalaegerszegen az épülő járműipari tesztpálya és más befektetések miatt is. A 64 szobás, Willis Hotel néven megnyíló szállodában a wellness-központ mellett konferenciaterem is lesz.
Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, a tesztpálya miniszteri biztosa arról beszélt hogy a turizmuson belül a rendezvényturizmus egyre fontosabb szerepet játszik. Zalaegerszeg esetében, a most zajló beruházások miatt különösen fontos, hogy legyen alkalmas hely több száz fős konferenciák rendezésére, amit ez a magánberuházás is lehetővé tesz majd.
Czigány István, a tervező Zala Art Építész Iroda ügyvezetője a bejáráson elmondta:
az eredeti tervek készítőjével újragondolták az épületet, de magához az alaprajzhoz nem nyúltak hozzá. A zalaegerszegi belváros "záróelemének" tekinthető hotel egykori erkélyeit beépítették, teljes belső és külső korszerűsítést végeznek, hogy a mai igényeknek mindenben megfelelő szállodaépületet alakítsanak ki.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)