20 millió európait etethetne a magyar agrárium: ez kell hozzá

MTI   
  Megosztom
20 millió európait etethetne a magyar agrárium: ez kell hozzá

Magyarország mezőgazdasági adottságaival akár 18-20 millió embert is képes lenne ellátni élelmiszerrel, ám ehhez jelentős fejlesztésekre van szükség - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) átfogó helyzetértékeléséből.

A Magyar Nemzet pénteki számában olvasható összefoglaló szerint, habár Magyarország adottságai kiválóak, az Európai Unió teljes agrárpiacának mindössze alig több mint két százalékát adta az ország 2016-ban. Ebből a növénytermesztés 2,5, míg az állattenyésztés 1,5 százalékkal járul hozzá az uniós piachoz.

A birtokszerkezet az elmúlt években eltolódott a kis- és közepes gazdaságok felé, Magyarországon a többi fejlett országhoz képest ezért jóval több állampolgárt tart el közvetlenül vagy közvetve a mezőgazdaság. Az adórendszer, az öröklés és a rendszerváltozást követően bevezetett kárpótlás máig megoldandó feladatot jelent. Elkerülhetetlen továbbá az élőmunka csökkentése. A hazai mezőgazdasági fejlesztési irányok közül kiemelkedő a digitalizáció, a technológiáknál és a fajtanemesítésben az innováció, valamint a fenntartható, körforgásos és biomassza-alapú gazdálkodás kialakítása.

A fejlesztési tervekben kiemelt szerepet kap a hazai feldolgozók és kiskereskedelmi láncok erősítése annak érdekében, hogy a magas hozzáadott értékű, sokáig eltartható, tömegtermelésre gyártott élelmiszerek ne külföldről érkezzenek az országba.

Az összegzés szerint mindenkinek hozzáférhető, egészséges élelmiszer-előállítás érdekében fenntartható, környezetkímélő mezőgazdaságra kellene áttérnie a világ minden országának. Jóllehet az ENSZ 2030-ig szóló fenntarthatósági stratégiája és a hazai fejlesztés céljai megegyeznek, ám az idevezető utat már határozottan máshogy képzeli el Magyarország, mint a világszervezet.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) azzal számol, hogy a Föld lakossága a jelenlegi 7,7 milliárdról 8,7 milliárd főre nő 2030-ra. Ugyanakkor a termőterületeket már nem lehet jelentősen tovább növelni, így az adott területnek kell fenntartható módon ellátnia a bolygót a megfelelő mennyiségű, egészséges élelmiszerrel. A világszervezet úgy látja, idén 41 országban okoz a lakosság döntő többségének problémát a hozzáférés az elegendő élelemhez, ebből 31 állam Afrikában található.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

mezőgazdaság

gazdaság

agrár

adottság

fejlesztés

élelmiszertermelés

versenyképesség