Főszerepben a magyar népviselet: idén is lesz Hungarikum pályázat

MTI   
  Megosztom
Főszerepben a magyar népviselet: idén is lesz Hungarikum pályázat

A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésének támogatására, valamint a Kárpát-medencei hagyományos öltözet-kultúra továbbörökítésére megjelent az idei évi hungarikum pályázat. Mindkét célterületnél működési támogatásnak nem minősülő, egyszeri, vissza nem térítendő támogatás jár.

A most megnyíló pályázat 220 millió forint keretet határoz meg hazai és külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására, rendezvények megvalósítására. A pályázaton 1 és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el.

A „Hagyomány a divatban – viselet másként” célterületet harmadik alkalommal hirdeti meg az Agrárminisztérium, melyre 10 millió forint áll rendelkezésre. Míg az első évben 13 pályázó részesült támogatásban ezen a célterületen, addig tavaly már 28 nyertes készíthette el kollekcióját. Cél az, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak. A támogatás összege 240 ezer és 500 ezer forint között lehet.

A hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására 2013 júliusa és 2018 decembere közötti időszakban kiírt 7 nyílt és egy meghívásos pályázat keretében összesen 1,559 milliárd forintot ítélt oda 990 magyarországi, illetve határon túli magyar nyertes pályázónak az agrártárca.

A pályázati felületen 2019. május 14. 8.00 órától 2019. június 13. 23:59 percig lehet a pályázati adatlapot elektronikusan kitölteni, illetve véglegesíteni. Amennyiben az igényelt támogatások összege a beadási határidő lejárta előtt eléri a célterület keretösszegének 200%-át, a támogató a pályázatot lezárhatja. A pályázati felhívás az alábbi honlapon érhető el.

KIHÚZNA A BAJBÓL 1 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidővel, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 20 093 forintos törlesztőrészlettel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 7,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 20 126 forintos törlesztőt (THM 7,64%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

népviselet

öltözködés

hagyomány

divat