Megreformálják a meggy- és almapiacot: szigorú szabály lépett érvénybe

24.hu   
  Megosztom
Megreformálják a meggy- és almapiacot: szigorú szabály lépett érvénybe

Túl sok alma termett, nehezen, nyomott áron tudták csak eladni, egy részük a termelőkre rohadt. A kormány orvoslásul szerződéskötési kötelezettséget írt elő nemcsak a meggyre, hanem az almára is. A szerződésekben az árakat vagy árképletet előre rögzíteni kell, büntetés terhe mellett – írja a 24.hu.

A piac szereplői számára nem teljesen egyértelmű, kikre vonatkozik a szerződéskötési kötelezettség.. A vélemények megoszlanak, vannak, akik szerint az intézkedés enyhítheti a termelők kiszolgáltatottságát, de nem kizárt, hogy továbbra is ők húzzák a rövidebbet, mások úgy vélik, rögzített áras szerződést előírni a valóságtól elrugaszkodott elgondolás.

Az Agrárminisztérium szerint az új szerződéskötési kötelezettség mindenkire vonatkozik, aki Magyarországon feldolgozásra meggyet vagy almát szállít be alapanyagként (azaz a termelőkre, a felvásárlókra, a beszállítókra), illetve, arra is, aki a gyümölcsöt feldolgozza.

Azt is be kell tartaniuk az évi 100 tonna meggynél, illetve 200 tonna almánál többet felvásárló feldolgozóknak és felvásárlóknak, hogy az adott évben feldolgozandó meggy legalább 60 százalékát szerződéssel fedjék le május 15-ig, almánál pedig augusztus 1-jéig. A kisebb feldolgozóknak viszont elég, ha a beszállítás időpontjában kötnek írásos szerződést. A lényeg, hogy a teljes felvásárolt mennyiséget le kell fedni szerződéssel.

A kötelező szerződéskötés erősíti a termelők pozícióit, kiszámíthatóbb értékesítési környezetet teremt és tervezhetőbbé, átláthatóbbá teszi a betakarítást, indokolta közleményében az intézkedést az Agrárminisztérium.

A meggyre a felvásárlást végző beszállítócégekkel eddig is kötöttek szerződést, de nem jó előre rögzített árakon, derült ki a legnagyobb magyar meggyfeldolgozó, a Parmen Zrt. vezérigazgatójának válaszából. Széll István szerint a meggy esetében nehéz tervezhető termékről beszélni, mert az időjárás mindig közbeszólhat, jöhet fagy, jég, hideg, túl sok, vagy túl kevés eső, ami veszélyeztetheti a termést. Ez az év például nem ígérkezik jónak, mert a tavalyi rekordtermés kifárasztotta a fákat, virágzáskor volt fagykár, május elején pedig a jég vert el egyes gyümölcsösöket. Idén hiába szerződnének le 5000 tonna meggyre, lehet, hogy csak 2000 tonnát tudnak venni.

Az ár ugyanígy nem kiszámítható, napról-napra változhat az aktuális kínálathoz igazodva. Ha kevés a meggy, nem csak Magyarországon, akkor többet fizetnek érte, ha meg sok, akkor kevesebbet. Hogy mennyi lesz az ár június 30-án, azt a vezérigazgató szerint senki nem tudja május 15-én. Az szerepelt eddig a szerződésekben, hogy a termőkörzetben kialakult legmagasabb átvételi árat biztosítják. Igaz, ez nehezen számon kérhető, de Széll István úgy véli, a jogszabályok eddig is a termelőket védték. Az árakat pedig nem lehet előre rögzíteni, mert akkor lehet, hogy egy kiló meggyet sem tudnak venni a feldolgozók, és tönkremennek.

Egy gyümölcs- és zöldségfelvásárló vezetője elmondása szerint, ők meggyet és almát is vesznek, közvetlenül termelőktől. Ők is kötöttek eddig is előre szerződést, de mindig ár nélkül. Az almánál az augusztus elsejei határidő reálisabb lehet az előszerződésekhez, de a meggynél túl korainak tartja a május közepét.

Május 15-én senki nem kockáztatja meg, hogy leírja, mennyi lesz a meggy kilója, legfeljebb egy jós.

- mondta a gyümölcs- és zöldségfelvásárló vezetője.

Nem fogja kijátszani a lapjait a feldolgozó sem, ha sejti is az árat, hiszen mindenki profitorientált. Ilyenkor még termésbecslések sem nagyon vannak, és attól is függ, mennyiért megy el a magyar meggy, hogy milyen termés lesz más országokban. Lengyelországban komoly fagyok voltak, az felboríthatja idén a piacot, lehet, hogy emiatt 200-300 forint is lesz egy kiló meggy.

Ha később érdekeket sért a rögzített áras szerződés, szerinte nem fogják betartani, csak üres ígéret marad. Nem biztos benne, hogy ez a jó megoldás, főleg ebben a szezonban, mert szerinte idén a termelők meg lesznek elégedve az árakkal. Aki a rögzített áras előzetes szerződést kitalálta, az szerinte nem a való világban él.

Csizmadia György termelő, TÉSZ-vezető véleménye szerint ráfér a termelőkre egy kis biztonság. Úgy gondolja, a termelők érdekérvényesítő ereje csekély, a vevők pedig (a feldolgozók, gyártók, és az ő vevőik, a különböző multicégek) könnyen visszaélnek a különböző piaci helyzetekkel, amikor túlkínálat van. Tavaly például hiába volt indokolatlanul alacsony a 15 forintos léalmaár, lenyomták a termelők torkán. Már aki nem hagyta inkább megrohadni a termést, mint hogy önköltségi ár alatt fizessék ki.

A szakember szerint minden az áruházláncok árversenyére vezethető vissza, aminek a sor végén a gazdák isszák meg a levét. A termelő mára a feldolgozói erőfölénnyel szemben eljutott a csőd szélére. Kilónként 15 forintért nem lehet léalmát előállítani, hiszen ennyi csak a szedési költség, mondta Csizmadia György .

Azt jelzi az új előírás, hogy az állam nem akarja, hogy tönkremenjenek a termelők. A szerződéskötés elméletileg mindkét félnek érdeke lenne: a feldolgozó jobban tudná tervezni a munkát, a termelő pedig biztos lehetne az értékesítésben.

20 évvel ezelőtt elterjedt volt az előszerződés gyakorlata, azóta viszont az lett a jellemző, hogy a vevő kivár az utolsó pillanatokig, hogy minél jobb árat tudjon elérni. A termelő is csak az utolsó pillanatban dönt, az alapján, hol kínálnak akár csak pár forinttal magasabb árat. A termelő igyekszik titkolni, jó-e a termés, hogy a feldolgozó ne vigye le az árat. A feldolgozó pedig kiszimatolni, hogyan árazzon.

Csizmadia György szerint a kötelezettség előírásával a jogalkotó időben akarja jobb tárgyalási pozícióba hozni a gazdákat. Akkor, amikor a termelő már látja, mennyi termése lesz, mennyit érdemes eladni feldolgozásra, és mennyit étkezési célra. Ha pedig a termelők időben leadják, mennyit adnának el, a feldolgozók is megalapozottabb árdöntést hozhatnak.

A szakember úgy tudja, örülnek a termelők a szerződési kötelezettségnek, bíznak benne, hogy segíthet jobb árakat elérni. Kérdés, így lesz-e, hiszen a jogszabály nem azt követeli meg, hogy méltányos árat adjanak a gazdának, hanem csupán azt írja elő, hogy szerződni kell, és rögzíteni az árat.

Az előszerződés mindig kockázat egyaránt vevőnek és eladónak is. Ennek ellenére Csizmadia György, TÉSZ-elnökként szereti a várható termés 80-90 százalékát előszerződéssel lefedni. Tapasztalata szerint ötből három évben jobban járnak így, kettőben pedig nem járnak rosszabbul, mintha nem kötöttek volna előszerződést.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

meggy

alma

termelők

jogszabály

gyümölcs