Hűséges a magyar vásárló: hazait vesz akkor is, ha drágább

infostart.hu   
  Megosztom
Hűséges a magyar vásárló: hazait vesz akkor is, ha drágább

A következő időszak abszolút sikerágazata az élelmiszeripar - közölte Nagy István. Az agrárminiszter az InfoRádiónak elmondta: ez a terület az utóbbi öt évben duplázni tudta nyereségét, több száz milliárd forintnyi támogatás érkezett az ágazathoz - írja az Infostart.

Portál szerint Nagy István agrárminiszter elmondta, az élelmiszeripar egy komoly fejlesztésen átmenő, sikeres ágazat.

300 milliárd forinttal támogattuk az elmúlt időszakban az élelmiszeripart. Nyeresége is megduplázódott az elmúlt 5 esztendőben, tehát egy sikeres, jó pályán lévő ágazatról van szó

- mondta a miniszter.

Kiemelte azt is, hogy jelenleg a fő kérdés az iparágat tekintve az, hogy hogyan lesz megfelelő árualap, feldolgozás és piacra kerülési lehetőség. Mivel ebbel van lemaradása hazánknak, így ezt kell különböző pályázatokkal támogatni. A legutóbbi, 300 milliárd forintos támogatás is arról szólt, hogy fejlődjön az iparág technológiai szempontból. De hasonló beruházás az is, hogy 2022-re teljesen megépülhet 48 hektárnyi üvegház, 30 hektárnyi feldolgozóüzemi kapacitás és 50 hektárnyi logisztikai bázis.

Külön kitért arra is, hogy a magyar fogyasztók hazai termékekhez való kötődése úgy alakult az utóbbi időben, hogy a vásárlók 96 százaléka ugyanolyan minőségű és árkategóriájú külföldi és magyar terméket találva a polcon a magyart választja.

De az egy nagyon jó jelzés, hogy több mint 50 százalékuk akkor is magyar terméket választ, ha egy kicsivel többe kerülne, azért, mert minőségileg kiváló, friss, biztonságos terméket kap

- mutatott rá Nagy István. Szerinte sikerült az elmúlt időszakban meggyőzni a magyar vásárlókat arról, hogy ha biztonságos terméket akarnak vásárolni, magyart kell keresni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hazai termény

termény

drágulás

ár

árak