Egyre keményebb az ellenőrzés: nem éri meg fát lopni

HelloVidék   
  Megosztom
Egyre keményebb az ellenőrzés: nem éri meg fát lopni

Az elmúlt három év eredményei alátámasztják, hogy egyre hatékonyabban végzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a teljes faanyagkereskedelmi lánc ellenőrzését Magyarországon. A hatóság éves tájékoztatási kötelezettségének eleget téve, mostantól a hivatal honlapján is elérhetőek a 2018-ban folytatott ellenőrzések számadatai és azok szöveges elemzése.

Európa szerte egyre nagyobb az igény a fára, mint tüzelő- és nyersanyagra, ezzel együtt az illegális fakitermelés és kereskedelem is folyamatosan veszélyezteti a fával borított területek fenntartható hasznosítását. A társhatósággal együttes, tudatos fellépésnek köszönhetően azonban egyre inkább érzékelhető a visszaélések megfékezése, derül ki a Nébih közleményéből.

A Nébih elkészítette és közzétette a faanyagkereskedelmi lánc 2018. évi ellenőrzésének összefoglaló eredményeit, amely itt tekinthető meg. Ugyanezen a felületen, megyei bontásban megnézhetők az ország területére vonatkozó, előző évi statisztikai adatok az illegális fakitermelés kockázatával kapcsolatosan.

Az összegyűjtött adatokból jól látható, hogy tavaly a Nébih által elvégzett vizsgálatok száma több mint 80%-kal emelkedett az előző évihez képest, aminek eredményeként a hatósági zár alá vett, illetve elkobzott illegálisan forgalomba hozott faanyag több mint tízszerese (mintegy 130 kamionnyi fa) lett a 2017. évinek, a kirótt bírságok pedig háromszorosára emelkedtek. 2018-ban a Nébih szakemberei – a megfelelő tájékoztatás érdekében – csaknem 2500 telefonhívást fogadtak és 1500-nál több elektronikus levélre válaszoltak az ügyfelek megkeresései alapján.

A megelőző évek összefoglalóival azonos szerkezetben és elkészítési módszerrel hozták létre a 2018. évi elemzést is, ez lehetővé teszi, hogy a későbbiekben összegyűlő adatok összevethetőek legyenek, azok alapján egyértelműen láthatóvá váljanak azon folyamatok, amelyek ismeretében az ellenőrzések hatékonysága továbbfokozható.

A Nébih közleményében azt kéri, hogy amennyiben a lakosság gyanús vagy illegális faanyag-kereskedelmi tevékenységet észlel, haladéktalanul jelezze azt az eutr@nebih.gov.hu e-mail címen.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fa

lopás

erdő

nébih