Garantált a biztos termés: így turbózd fel a termőfölded

MTI   
  Megosztom
Garantált a biztos termés: így turbózd fel a termőfölded

A tavaly a gazdálkodók és szaktanácsadók számára elindított szakmai fórumsorozat, a NAKAdémia idén is folytatódik. Május 24-én Mezőfalván, a III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow keretében többek között a talajmintavételről, a növénytáplálásról, valamint a talajjavítási technikákról hallhatnak előadásokat az érdeklődők.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) idén is elindította a tavaly NAKAdémia néven már a gazdálkodók és szaktanácsadók által megismert ingyenes szakmai fórumsorozatát. A „NAKAdémia – Humusz a termőföld lelke” című sorozatban 2018-ban a termőföld termőképességét biztosító szervesanyag-tartalom, az élővilág és a szélsőséges időjárás okozta stresszhelyzetek csökkentésében jelentős szerepet játszó, így gazdaságosabb termelést biztosító szerkezetesség megőrzésének fontossága került szóba. Ezek aktuális témák, hiszen a talajképződés igen lassú folyamat, illetve a talajvédelem a jövőbeni támogatások elemeként sem elhanyagolható szempont.

Ezek szellemében 2019-ben a „NAKAdémia – Hogy a földünk termő legyen” elnevezésű folytatás jelzi, hogy ismét a talajt és a termőföld minőségi védelmét állítja a köztestület a rendezvénysorozat fókuszba. Az előadások rámutatnak a helyes mintavétel fontosságára, a precíz tápanyag-gazdálkodás lehetőségére, a talaj szerkezetességének, kémhatásának megfelelő fenntartási, javítási lehetőségeire, mely helyes gazdálkodási gyakorlatok természetesen visszahatnak a tápanyag- és vízmegőrzés lehetőségére, ezáltal az optimális terméseredmények elérésére.

A NAKAdémia következő állomása 2019. május 24-én, pénteken lesz Mezőfalván a III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow keretében, ahol a témák érintik a precíz talajmintavételt, a tápanyagok hasznosulását, az átgondolt növényápolást, a különböző fejtrágyázási és talajjavítási megoldásokat egyaránt. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációs felület a NAK portálján található. Természetesen a gabona aratását követően folytatjuk sorozatunkat a fenti témában még további két alkalommal, a tervek szerint szántóföldi bemutatóval egybekötve.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

talaj

gazdaság

mezőgazdaság

agrár

előadássorozat

nakadémia