Drasztikus reform érik a munkaerőpiacon: erre készülhetnek a magyar dolgozók

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Drasztikus reform érik a munkaerőpiacon: erre készülhetnek a magyar dolgozók

Odafigyelnek a különböző generációk közötti különbségekre, az egyre nagyobb teret hódító, digitális kihívásokra, valamint a nem helyhez kötött munkahelyekre és munkavégzésre a jövő munkáltatói. A HelloVidék ellátogatott a Brain Bar rendhagyó karrier rendezvényére, ahol az érdeklődők ötven válogatott, kifejezetten a jövő kihívásaira válaszoló állásokra jelentkezhettek. A Future Jobs, azaz a „Jövő munkái” találó címet viselő programon a munkaadók célja nem csupán a tehetség felkutatása, hanem annak kibontakoztatása és megtartása is volt.

Fel kell vennie a ritmust a jövő munkaadóinak, ha válaszolni szeretnének a jövő kihívásaira. Az idei Brain Bar rendezvényt ezúttal május 30-án és 31-én tartották a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol a résztvevők ezúttal is az emberiség jövőjét formáló legfontosabb kérdéseket vitatták meg. Az ötödik Brain Bar fesztivál közel félszáz izgalmas előadóval, számos helyszínnel és a Future Jobs címmel a jövő legizgalmasabb állásait kínáló karrierexpóval várta látogatóit. A rendezvényen a HelloVidék is részt vett.

A Future Jobs szembement a hagyományos állásbörzékkel, és új generációs munkahelyi expóként szabadtéren, látványos bemutatókkal és izgalmas lehetőségekkel várta a jövő munkavállalóit. A jövő munkaadó olyan modern technológiához, kommunikációs és stratégiai tervezéshez, adatelemzéshez, marketinghez, dizájnhoz kötődő állásokat hirdettek meg, amelyek igazodnak a kereslet és a kínálat egyre felboruló egyensúlyához, a jelenleg munkaerőpiacon dolgozó mintegy öt generáció igényeihez, de teret adnak az otthoni munkavégzéshez is, ezzel csökkentve a fővárosközpontú gondolkodást.

A két napos rendezvény ideje alatt több ezer fiatal fordult meg a felállított standoknál, ahol a karrierbörze egyben tehetségbörzét is jelentett, amelyet a szervezők kötetlen beszélgetésekkel, networking lehetőséggel és előadásokkal támogattak. Saját elmondásuk szerint olyan pozíciókat hirdettek, amelyek „alapjaiban határozzák meg a jövőt”.

Mindig vannak új pozíciók születőben és a célunk, hogy átálljunk az agilis működésre. A jövő kihívásaira válaszul olyan munkaköröket is megtalálhatóak már nálunk, amelyek kettő-három éve még nem is léteztek. Ilyenek többek között az agilis coach vagy épp a tribe lead, amelyek mind a jövő vállalati struktúrájára, az agilis modellre fókuszálnak. A munkapiaci helyzet kihívásaira a választ a foglalkoztatási formák újragondolása jelentheti, akár projektszemléletű megközelítéssel. A dinamikus, feladat- és emberorientált szemlélet elsősorban a projektre összpontosít, így adott a rugalmasabb munkavégzés térben és időben is. Azt látjuk, hogy nagy a munkaerőpiacon a kereslet, és nekünk kell lépni a rugalmas munkavégzés irányába

– mondta Kalocsa Adriána a Vodafone Magyarország Employee Engagement and Employer Branding Lead-je a Future Jobs standján.

A tribe lead magyarul törzsfőnököt jelent, és az egy-egy projekten dolgozó „törzsek” (100-150 szakember) összeszervezését végzi, aki meghatározza a prioritásokat, költségvetést és kommunikációt. Az agilis coach vagy más néven agilis tréner feladata, hogy egy-egy szakembert támogasson és külön-külön képezzen.

Kalocsai Adriána hozzátette azt is, hogy a jövőben elképzelhető, hogy az álláskeresők inkább egy-egy projektre szerződnek, ami változatos munkavégzést tesz lehetővé, a feladat leszállítására összpontosít, mindemellett lehetővé téve a munka és a magánélet könnyebb összehangolását. A munkavállalók bárhonnan dolgozhatnak majd, ahol megvannak a megfelelő körülmények, hiszen a jövő munkahelyén felértékelődik a munka és magánélet egyensúlya a professzionális munkavégzést megtartva.

A karrierbörze egyik legfontosabb tanulsága tehát az volt, hogy több vállalat leginkább az agilis szervezeti szemléletet szeretné bevezetni a jövőben. Ez azt jelenti, hogy nem csupán egy statikus objektumként gondol egy szervezetre, hanem egy dinamikus, feladat- és emberorientált, élő szervezet szerű vállalat felépítését tűzte ki célul. Hogy ez mit jelent? Többek között azt, hogy a munkavállalók egymást változatosan követő feladatokat teljesítenek, feladatorientált munkacsoportok jönnek létre, a menedzserek az egyes projektek koordinátoraként dolgoznak és megjelenik a teljesítmény alapú díjazási rendszer.

A technológia folyamatos fejlődése nagy hatással van már most is az élet minden területére, így a munkahelyekre is. Ez számos változást jelent a munka világában, de mi abban hiszünk, hogy a vállaltok számára a legfontosabb érték továbbra is a munkaerő lesz. Munkavállalóink sokfélesége és különféle igényük határozza meg a jövő munkahelyét. Kollégáink a cég legfontosabb alkotóelemei, ezért mindent meg kell tennünk, hogy stabil, támogató munkakörnyezetet biztosítsunk nekik. Ezért jelenleg is sokat teszünk, például figyelembe vesszük az egyéni igényeket, és a jövőben is nagy hangsúlyt fektetünk majd a dolgozóink megtartására

– hangsúlyozta a HelloVidék kérdésére Rácz Enikő, a Robert Bosch Kft. Employer Branding Country Coordination-je a Brain Bar rendezvényén.

Hozzáfűzte azt is, hogy a magyarországi Bosch élen jár a jövőorientált technológiák megalkotásában: az autóipari mérnökök Budapesten, Hatvanban, Miskolcon és Makláron az automatizált vezetésre és az elektromos mobilitásra összpontosítva a jövő mobilitási megoldásain dolgoznak. Közben a folyamatos bővülés és innováció eredményeként létrejöttek olyan pozíciók, amelyek stratégiailag alapozzák meg a jövőt.

Büszkék vagyunk rá, hogy a Bosch-nál több generáció is dolgozik együtt. Mi ezt teljes mértékben előnyként kezeljük, és törekszünk arra, hogy egymástól is sokat tanulhassanak a munkavállalók. Globális és lokális kezdeményezésekkel is elősegítjük a különböző generációk sikeres együttműködését, például speciális mentor programokkal. Országszerte közel 14 800 kollégával dolgozunk együtt, legnagyobb részben a vidéki telephelyeinken, éppen ezért fontos számunkra a fővároson kívüli lakosság szaktudása és munkahelyi preferenciái. A vidéki régiókban is a legvonzóbb munkáltatók közé tartozunk, és folyamatosan azon dolgozunk, hogy fenntartsuk ezt az elismerést

– mutatott rá Rácz Enikő.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

munkaeropiac

robotizáció

digitalizáció

hr

karrier

munka

brain bar